Névmásblog

Category Archives: Irodalom

Jöttem utánam?

Avagy a Megyek utánad egy mondata egy nyelvész olvasatában.

Megyek utánad. Ez a címe Grecsó Krisztián tavaly (2014) megjelent könyvének, amit nemrégiben olvastam és amiből most a következő sorokat idézem (199. oldal):

Azon a késő délutánon én voltam Daru. … Ültem az üres szobában, és füvet szívtam, sok füvet, egyedül. Bezsongtam, és megint elindultam a jövőbe, jöttem utánam, láttam a zsalukat, melyek határolják napjaim, … . De talán, és ezt csak most értettem meg, akkor nem is én voltam Daru. Inkább későbbi énem, legalább tizenöt évvel öregebb férfi, az a valaki, aki majd akkor kereszteli el valamilyen hülye névre a mostani daruságát.

Daru a könyv főszereplője, aki ebben az idézetben azonos is, meg aztán nem is az elbeszélővel; az egyes szám első személyű elbeszélő (én) pedig ugye mindig úgy hat, mintha ő meg az író lenne. Az, hogy van-e valami köze a valósághoz a történetnek, és hogy egyáltalán mi a valóság, az egy nyelvésznek sem annyira érdekes kérdés. Ami érdekesebb, hogy a regény univerzumában van egy szereplő, aki mintegy megkettőződik azáltal, hogy egyszerre jelennek meg életének különböző idősíkjai. És akinek egyik énje megy a másik után.

És akkor el is érkeztünk ahhoz a (tag)mondathoz, aminek nyelvészként nagyon megörültem, és amit pirossal jelöltem a fenti idézetben: jöttem utánam. Ha jó nyelvész szokás szerint megkérdeznék bárkit, hogy mondunk-e ilyet magyarul, borítékolhatóan szinte mindenki azt mondaná, hogy nem. A könyvet olvasva azonban valószínűleg fel sem tűnik, hogy itt nyelvileg is van valami. Mitől furcsa ez a mondat, és mitől működik mégis a regény világát leíró szövegben? Ennek eredek utána ebben a cikkben.

(tovább…)

Reklámok

De kik azok a mieink?

A birtokos névmások egy különleges használatáról.

A Szülőföldem, Biharország című könyvében idézi Szabó Pál ezt a nyelvi szempontból is érdekes anekdotát:

Azt mondom: ellentmondásokkal terhes a történelem. Vegyük csak ennek az előbbi példának az ellenkezőjét is, amit Arany János említ később, a levert 49-es szabadságharc után. Egy szalontai parasztról ír, aki Arany füle hallatára azt mondja: “A mieink itt kergettek az imént egy bújdosó honvédot.”
Márhogy: a pandúrok a “mieink“! … Pedig, lám ez a paraszt igencsak azoknak a köleséri, tehát Szalonta környéki hajdúknak kései leszármazottja, akik Bocskai hadában ott ódalgatták a jól felszerelt német lovasokat az álmosdi út mentén, az erdőszélben, vagy gyújtották meg kovával, taplóval a puskaport a császáriak szekerein …

Szabó Pál háza Biharugrán

Szabó Pál háza Biharugrán

Az emberi nyelv a legteljesebb természetességgel tolerálja a kétértelműségek különböző fajtáit, és különösen így van ez akkor, ha névmásokat kell értelmeznünk. Arany Jánosban például a mieink birtokos névmás egy különleges használata váltott ki megrökönyödést a Szabó Pál által leírt helyzetben. De mi is számít pontosan birtokos névmásnak a magyarban, és mitől különleges a fenti idézetben is látható használata? Ezeket a kérdéseket vizsgálom meg ebben a cikkben, hogy a végére remélhetőleg nyelvészeti szempontból is jobban megértsük, miről szól a mieink dilemmája.

Az elején rögtön a mélynyelvtani alapokkal kezdeném, jobb ezen minél hamarabb túlesni. A magyar nyelv egyik jól ismert jellegzetessége, hogy a névmási birtokosok egyeznek számban és személyben a birtokszóval, és ez az egyeztetési viszony hasonlít ahhoz, ami a mondatban van a névmási alany és az ige között. Vessük össze például az alábbi két szerkezetet:

(tovább…)