Névmásblog

Kezdőlap » Posts tagged 'visszaható névmás'

Tag Archives: visszaható névmás

Ez meg az, jómagam és a többiek

Interjú a Campus Rádióban.


Interjút készített velem az FM90 Campus Rádió Jövőnéző Extra című tudományos-ismeretterjesztő magazinjának műsorvezetője, Tasi Tibor. Beszélgettünk névmásokról, gyereknyelvről, nyelvtanról és a nyelvészetről általában. A rádióban már lement, de ezen a linken meg lehet hallgatni.

A Jövőnéző Extra magazint pedig ajánlom mindenkinek, akit érdekel a tudomány. Így írnak magukról:

A Jövőnéző Extra egy olyan magazin, amely tudományos kutatásokkal és technikai fejlesztésekkel foglalkozik. A tudományos kutatások bemutatásakor elsősorban a Debrecenben működő kutató műhelyek (Debreceni Egyetem Orvos – és Egészségtudományi Centrum, Magyar Tudományos Akadémia Atommag Kutató Intézete, Debreceni Egyetem Természettudományi Karának kutatóintézetei, Debreceni Agrártudományi Egyetem kutatásai) munkájával igyekszik megismertetni a hallgatót. Emellett Magyarország más városaiban zajló kutatásokat és a világ tudományos életét is felvillantja. A másik prioritás a technikai fejlesztések bemutatása elsősorban az informatika világából. A műsor fő vezérlő elve a közérthetőség és a könnyedség. Tehát a nagyközönség számára ismeretlen felfedezésekbe kalauzolja el a hallgatót, közérthető hírekkel.

Mára ennyit, de a nyáron sem pihenünk. Úgyhogy jönnek majd a nyári cikkek is a Névmásblogon.

Rákosi György
2016. június 30.

Gyerekek és névmások 2

Mit tudnak az ovisok a névmásokról?


Bő egy évvel ezelőtt beszámoltam itt a Névmásblogon a Tóth Enikő kollégámmal közösen folytatott gyereknyelvi kísérleteinkről. Akkor éppen annak a munkának a közepén voltunk, amit aztán 2015 nyarára sikeresen be is fejeztünk. De mivel csak most jelent meg a kísérletek eredményeit bemutató angol nyelvű cikkünk az Acta Linguistica Hungarica folyóiratban, a blogra korábban beígért második cikket is csak most ültem neki megírni.

És hogy miről is szólnak ezek a kísérletek? Nos, azt kutatjuk, hogyan sajátítják el a gyerekek a magyar névmások használatának néhány alapvető szabályát. Két óvodás korosztályt vizsgáltunk az idősebbek közül: középső csoportosokat és nagycsoportosokat. Azért nem a nagyon kicsiket, mert a nagyobbaknak már egészen közel van a nyelvtani tudása a felnőttekéhez. Viszont még ők sem teljesen felnőtt módra használják a nyelvet. Kicsit még finomhangolniuk kell néhány ponton és éppen ezek azok a pontok, ahol nagyon érdekes felfedezések várnak még ránk. Ha megértjük, hogy mi okoz nehézséget a gyerekeknek, akkor valósabb képet kaphatunk a felnőttek nyelvtanáról is.

A kísérletek körülményeinek részletesebb leírása az előző cikkben olvasható. Itt most ismertetem a két kísérlet eredményeit és röviden összefoglalom, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből.

(tovább…)

Vele vagy nélküle 2

A felmérésünk tanulságai: nem minden névmási birtokos szereti a névelőt.

A Névmásblog 2015. augusztusi cikkét egy szavazás zárta. Ebben arról lehetett dönteni, mennyire tetszik vagy nem tetszik az olvasóknak a névmási birtokos melletti határozott névelő olyan mondatokban, mint A lányok felfedezték a maguk határait vagy A lányok felfedezték az egymás határait. Ezúton is köszönöm mindenkinek a beérkezett 231 szavazatot, amivel nemcsak a témában folytatott kutatásaimhoz járultak hozzá, hanem annak a cikknek a folytatásához is. Ami ez.

A tesztben összesen hét mondat szerepelt. Ez nem csak mágikus szám, de még viszonylag jól fejben is tartható. A mondatokat és az eredményeket a lenti táblázat összegzi.

névelők és névmási birtokosok

Az instrukció a következő volt: “Melyik nem hangzik jól? Válasszuk ki azokat a mondatokat, amelyekben a birtokos és a névelő nem illenek össze”. Tetszőleges számú mondatot ki lehetett választani, akár az összeset is. A táblázat második oszlopában szereplő szám azt mutatja, hogy hány elutasító szavazatot kapott az adott mondat. A legtöbb szavazatot az A lányok felfedezték a jómaguk határait mondat kapta, összesen 58-at. Nem biztos, hogy minden szavazó elutasította ezt a mondatot, de a legtöbben ezt választották. Ehhez mértem a többi mondat elutasítottságát úgy, hogy az 58 szavazatot 100%-nak tekintve a többi mondatra érkező elutasító szavazat arányát ehhez az 58-hoz mérten adtam meg. A százalékos arányok a harmadik oszlopban láthatók.

(tovább…)

Vele vagy nélküle?

A névmási birtokosok és a határozott névelő kapcsolatáról.

A szavak olyanok, mint az emberek. Van, hogy jól elvannak egymással, máskor meg nem; és nem is mindig könnyű rájönni, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Vegyük példának okáért a keresztségben a határozott névelő nevet kapott a(z) szócskát. Igazán nem válogatós egy valaki, jóformán minden főnévvel jól megfér. Persze nem minden kapcsolatot néznek jó szemmel az emberek. Azt például sokan nem szeretik, ha egy személynév elé tesszük a névelőt. Tehát nem a Petivel vagy a Csillával, hanem Petivel vagy Csillával szeretnének sokan találkozni. A személynevek névelőzését többnyire (buda)pesties jelenségnek tartják, de úgy tűnik, egyre jobban terjed a dolog és megvan a maga elfogadottsága a megfelelő élethelyzetekben (lásd a Nyest cikkét).

Vannak azonban továbbra is olyan nyelvjárások (vagy regionális köznyelvek), amelyekben a személynevek saját jogukon nem kapnak névelőt, ugyanakkor birtokosként együtt járnak a névelővel:

(1)  a Péter kalapja 

Ez egy olyan szerkezet, ahol azok is megtűrik a névelőt a személynév előtt, akik egyébként nem szeretik ezt a fajta névelőzést. Szabolcsi Anna (Szabolcsi-Laczkó 1992) hívta fel ennek a ténynek a jelentőségére a figyelmet, ugyanis ebből látszik, hogy itt nem is a személynévi birtokossal (Péter) van szorosabb kapcsolatban a névelő, hanem a birtokszóval (kalapja). Ők máskor teljesen közvetlenül is összejönnek (lásd: a kalapja), csak hát néha bonyolódnak a dolgok és belép a kapcsolatba harmadikként a személynévi birtokos is.

(tovább…)

Jöttem utánam?

Avagy a Megyek utánad egy mondata egy nyelvész olvasatában.

Megyek utánad. Ez a címe Grecsó Krisztián tavaly (2014) megjelent könyvének, amit nemrégiben olvastam és amiből most a következő sorokat idézem (199. oldal):

Azon a késő délutánon én voltam Daru. … Ültem az üres szobában, és füvet szívtam, sok füvet, egyedül. Bezsongtam, és megint elindultam a jövőbe, jöttem utánam, láttam a zsalukat, melyek határolják napjaim, … . De talán, és ezt csak most értettem meg, akkor nem is én voltam Daru. Inkább későbbi énem, legalább tizenöt évvel öregebb férfi, az a valaki, aki majd akkor kereszteli el valamilyen hülye névre a mostani daruságát.

Daru a könyv főszereplője, aki ebben az idézetben azonos is, meg aztán nem is az elbeszélővel; az egyes szám első személyű elbeszélő (én) pedig ugye mindig úgy hat, mintha ő meg az író lenne. Az, hogy van-e valami köze a valósághoz a történetnek, és hogy egyáltalán mi a valóság, az egy nyelvésznek sem annyira érdekes kérdés. Ami érdekesebb, hogy a regény univerzumában van egy szereplő, aki mintegy megkettőződik azáltal, hogy egyszerre jelennek meg életének különböző idősíkjai. És akinek egyik énje megy a másik után.

És akkor el is érkeztünk ahhoz a (tag)mondathoz, aminek nyelvészként nagyon megörültem, és amit pirossal jelöltem a fenti idézetben: jöttem utánam. Ha jó nyelvész szokás szerint megkérdeznék bárkit, hogy mondunk-e ilyet magyarul, borítékolhatóan szinte mindenki azt mondaná, hogy nem. A könyvet olvasva azonban valószínűleg fel sem tűnik, hogy itt nyelvileg is van valami. Mitől furcsa ez a mondat, és mitől működik mégis a regény világát leíró szövegben? Ennek eredek utána ebben a cikkben.

(tovább…)

Gyerekek és névmások

Beszámoló egy most zajló gyereknyelvi kísérletről.

Hogyan sajátítják el az óvodás korú gyerekek a magyar névmási rendszer használatának alapvető szabályait? Milyen lépcsőket másznak meg mire nagyjából az iskoláskor kezdetére összerakják a felnőttek által beszélt nyelv nyelvtanát? Többek közt ezzel a kérdéskörrel is foglalkozunk az idei év elején (2015. január 1.) indult OTKA-pályázatunkban, amelyről a Névmásblog egy korábbi cikkében már hírt adtam. A gyereknyelvi kísérleteket Tóth Enikő kollégámmal kezdtük el tavaly novemberben, és bár még nem értünk a végére, már most félúton is sok érdekes adatot és tapasztalatot szereztünk. Ezekről számolok most be ebben a cikkben, ismertetve röviden a vizsgált nyelvi problémát, a kísérlet lényegét, és az eddig összegyűlt tapasztalatokat. A pontos eredményekről majd egy későbbi cikkben fogok írni itt a Névmásblogon.

(tovább…)

A magam részirűl …

A birtokosként használt visszaható névmásokról.

Többször esett már szó a blogon arról, hogy a magyar egy úgynevezett névmásejtő nyelv. Ez azt jelenti, hogy a személyes névmásokat többnyire csak akkor tesszük ki, ha valamilyen okból külön nyomatékot akarunk rájuk helyezni. Így van ez akkor is, ha olyan birtokosról akarunk beszélni, aki már a birtokos szerkezet előtt meg lett említve a mondatban. Vegyük az alábbi két példát:

János egye meg a vacsoráját!
János egye csak meg az ő saját vacsoráját, ne a másét!

Elvileg mind a két mondatnak van egy olyan olvasata, amelyben Jánosnak nem a saját vacsoráját kell megennie, hanem valaki másét. Ezt az olvasatot most félretesszük ebben a cikkben, és csak azzal foglalkozunk, amikor a birtokos visszautal az alanyra (vagyis amikor a birtokos és az alany közt anaforikus viszony áll fenn). A János egye meg a vacsoráját mondatban a birtokszón megjelenő személyragozás (vacsorája) önmagában is képes beazonosítani egy birtokost, és mivel itt most nem a vacsora birtokosára koncentrálunk, a birtokost már külön névmásként nem is ejtjük ki. A második mondatban viszont igen, mert éppen két lehetséges birtokost akarunk szembeállítani egymással  a vacsorájukon keresztül.

A magyarban azonban nem csak ez a két lehetőség van anaforikus névmási birtokosok kifejezésére. Például a maga visszaható névmás is lehet birtokos, és így ha a birtokosra akarunk fókuszálni, megtehetjük mondjuk az alábbi két módon:

János egye csak meg az ő saját vacsoráját, ne a másét.
János egye csak meg a maga  vacsoráját, ne a másét.

Így elsőre nem nagyon van különbség a személyes névmási stratégia (az ő vacsorája) és a visszaható névmási stratégia közt (a maga vacsorája). Persze közelebbről megnézve azért mégis van, meg nyilván ezért is írom most ezt a bejegyzést. Szóval nézzük meg akkor, mi a visszaható névmási birtokosok három legfontosabb, megkülönböztető ismertetőjegye.

(tovább…)

Berlin, pszichológiai igék, önmagam

Útibeszámoló egy műhelykonferenciáról.

Jó másfél hete (2014. június 20.) Berlinben voltam előadást tartani a Workshop on the Syntax and Semantics of Experiencers elnevezésű műhelykonferencián. A címből kis angoltudással könnyen kitalálható, hogy az egynapos rendezvényen az experiensek nyelvtanáról volt szó. De mik is azok az experiensek, és miért érdekes a nyelvtanuk? És egyáltalán, hogy jön mindez a névmásokhoz? Rövid nyelvészeti útibeszámoló következik.

Van az igéknek egy viszonylag jól körülhatárolható csoportja a világ nyelveiben, amelynek a tagjait szokás pszichológiai igéknek hívni a nyelvészeti irodalomban. Az ide tartozó igék az egyik kitüntetett vonzatuk valamilyen mentális vagy pszichés állapotát írják le, mint az alábbi példákban is:

Adonynak tetszik Emőke.
Adalbertet érdekli a heraldika.

A két mondatban Adony, illetve Adalbert lelkiállapotáról tudunk meg valamit (hogy ez mennyire pszichológia a valóságban, az most mindegy, nem a terminus a lényeg). Az ilyen szereplőkre utaló vonzatokat nevezzük experienseknek (kb: átélő), és róluk szólt a berlini előadásom.

(tovább…)

Ikonicitás Kolozsváron

Magyar nyelvészeti konferencia (majdnem) a Szamosnál.

Ezen a héten pénteken kerül sor Kolozsváron a Motiváltság és nyelvi ikonicitás című konferenciára a BabeşBolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke valamint a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottságának szervezésében. A konferencián én is tartok egy előadást a magyar birtokos szerkezetről. A szervezők, Szilágyi N. Sándor és Kádár Edit, így foglalják össze az alapkérdést a konferenciafelhívásban:

Kolozsvári utca

Kolozsvári utca

A motiváltság, különösen a hangutánzás és hangulatfestés régóta foglalkoztatta a nyelv iránt (is) érdeklődőket. Bár sok minden még mindig tisztázásra vár ezen a téren, a hangalaki motiváltság bármiféle (tehát nemcsak hangutánzó vagy hangulatfestő) formájának ellenőrizhető tudományos módszerekkel történő vizsgálata mégis eléggé a perifériára szorult (legalábbis a magyar nyelvészetben).
Van olyan vélemény is, hogy ez inkább a stilisztikára tartozik. De ezzel csak odébb toltuk a problémát, a megértésével nem vagyunk előrébb. Az ilyen kutatásokat sokáig hátráltatta az a Saussure tekintélyével is megerősített vélemény, miszerint a hangalaki motiváltság csak egy illúzió, hiszen minden, amit beszéd közben használunk, csakis konvencionális lehet. Ez elég meggyőzően hangzott, hogy elfedhesse azt, hogy a konvencionalitás nem zárja ki a motiváltságot. Így aztán több helyt is tetten érhető az a szemlélet, hogy ha vannak is motivált nyelvi jelek, ilyenekből csak kevés van, nem jellemzőek, nem is érdemes velük foglalkozni. Ez is elég hihetően hangzik, amíg el nem kezdjük őket összeszámolni.

Az ikonicitás a nyelvi jelek motiváltságának egy lehetséges módja lehet: olyan kifejezéseket tekinthetünk ikonikusnak, amelyek nyelvi megformáltsága valamilyen módon kapcsolatba hozható azzal, amire utalnak. Például egy hangutánzó szó, mint a suttog, a hangalakjával is jelzi valamilyen módon, hogy milyen fajta eseményre utal. Ezzel szemben mondjuk a beszél szó hangalakja semmilyen módon nincs kapcsolatban azzal az eseménytípussal, amit a szó leír. (Az ikon kifejezés használata a jelek egy típusának leírására Charles Peirce munkásságából ered. Bővebben ezen a Wikipedia oldalon lehet a témáról olvasni.)

(tovább…)

Mink, tik, ők, valamint a magáratérő névmások

Riedl Szende 1864-es Magyar Nyelvtana a névmásokról.

Ebben a bejegyzésben egy régi magyar nyelvtanból, Riedl Szende 1864-es nyelvtanából szemezgetek néhány érdekes és mai füllel talán kicsit szokatlanul hangzó részt. A régi könyveket legalább annyira szeretem, mint a névmásokat, így nem ez lesz az első ilyen régiséges témájú cikk a blogon.

A nyelvtant 1864-ben Pesten adta ki Pfeifer Ferdinánd, aki véletlenül felcserélt két számot a kiadás évének leírásában, és így a könyvben 1684 jelent meg kiadási évként. Ezt aztán a könyv általam birtokolt példányának egy volt tulajdonosa észre is vette, és a maga valamint most már a magunk szórakoztatására még betűvel is kiírta, ahogy a mellékelt képen látszik.

Az évszám Riedl Szende Magyar Nyelvtanában

Az évszám Riedl Szende Magyar Nyelvtanában

Ahogy a szerző az utószóban leírta Pesten, 1863-iki october hó elsején,

A jelen tankönyvben megkisértettem a magyar nyelvet oly rendszerben előadni, mely a tudományos nyelvészet mai álláspontjának, másrészt az iskola gyakorlati követelményeinek is megfeleljen.

A 311 oldalas nyelvtan  valóban az akkori tudományosság élvonalához kapcsolódik, sőt, számos eredeti és ma is elgondolkoztató meglátást tartalmaz. Itt most azonban csak a személyes névmásokról szóló részből idézek két kisebb részt, aztán majd még későbbi bejegyzésekben visszatérek néhány további gondolatra.

(tovább…)