Névmásblog

Kezdőlap » Posts tagged 'személyrag'

Tag Archives: személyrag

A kevesebb lehet több, de a több nem nagyon lehet kevesebb

A birtoktöbbesítő jel használatáról.


Egy embernek egy felesége van. Vagy egy férje. Ha pedig több házaspár megy egymással vacsorázni, akkor egyszerre több házastárs is jelen lesz. Mi történik ekkor? A hölgyek a férjükkel vagy a férjeikkel mennek? És az urak? Ők a feleségükkel vagy a feleségeikkel jelennek meg? Talán sejthető, hogy most sem az etikett mélységeibe fogok elmerülni, ellenben itt van ez a birtoktöbbesítő jelnek nevezett –i toldalék, amiről viszont annál érdekesebb dolgokat lehet elmondani. Kicsit túlmutat ez a téma is a névmások szűkebb értelemben vett nyelvtanán, de mivel sokszor esik erről a kis toldalékról szó, szívesen bonyolódok egy kis kalandozásra.

A vacsorapéldánál az jelenti a gondot, hogy ha mondjuk öt pár vesz részt, akkor mind a két fajtából összesen öt házastársról beszélünk. Ez elvileg többes számot kívánna meg, viszont ha nem az öt feleségről vagy férjről gondolkodunk egy kupacban, akkor az egyes párokban csak egy-egy férj vagy feleség van. Ezért a hagyományos nyelvtanok azt szokták tanácsolni, hogy egyes számot használjunk, vagyis hogy inkább mondjuk azt, hogy A hölgyek a férjükkel jöttek. Már csak azért is, mert A hölgyek a férjeikkel jöttek azt is jelenthetné, hogy minden hölgynek több férje van, ami ugye nonszensz. Általában véve pedig elkerülhetünk nem várt kétértelműségeket azzal, hogy ha fejenként egy birtok esetén nem használjuk a birtoktöbbesítő jelet (a fiúk könyve – mindenkinek egy), fejenként több birtok esetén viszont igen (a fiúk könyvei – mindenkinek több könyve is van).

Az emberi nyelvnek azonban lényegi tulajdonsága, hogy jól tolerálja a többértelműségeket. Vegyük észre például, hogy a fiúk könyve leírás akkor is használható, ha sok fiúnak közösen van egy darab könyve. Tehát nem nagyon van ebben az esetben sem olyan, hogy a tágabb kontextus ismerete nélkül tökéletesen egyértelműsített szerkezeteket tudnánk előállítani. Lehet, hogy jó dolog egyértelműnek lenni, csak azért nem olyan egyszerű. Ebben a cikkben most azt próbáljuk meg körüljárni, hogy mikor lehet és mikor nem lehet birtoktöbbesítő jelet használni és milyen kétértelműségek jelenhetnek meg akkor, ha használjuk.

(tovább…)

Erre is figyeljünk, ha külföldre megyünk

Van, ahol ejtik a névmásokat!

Sok mindenre érdemes felkészülni, ha az ember külföldre utazik. Ott van például a nyelv. Nem mindenütt értik jól a nagy világnyelveket, vagy ha igen, akkor is többnyire szívesen veszik a helyiek, ha utazáskor, a szállodában, az étteremben vagy a piacon tudunk használni néhány kifejezést az ő nyelvükön. Én mindig igyekszek is néhány alapvető fordulatot megtanulni a helyi nyelven, ha külföldre utazom – aztán vagy működik a dolog, vagy nem. És persze nem árt, ha egy kicsit tisztában vagyunk az adott nyelv főbb nyelvtani jellegzetességeivel. Például olyan kérdésekkel, mint hogy kötelező-e kitenni a névmási alanyokat egy kijelentő mondatban, vagy el lehet őket hagyni.

Ahogy többször volt már róla a szó a Névmásblogon, a magyarban nyugodtan választhatjuk a második lehetőséget. Ha nincs rá különösebb szükség, vagyis ha nem akarjuk nyomatékosítani az alanyt vagy szembeállítani valaki mással, akkor egyszerűen nem használjuk a névmásokat. Ezt hívják a nyelvészek névmásejtésnek, a magyar pedig egy névmásejtő nyelv. Tehát vagy így beszélünk: (tovább…)

Ez most az övék, az övéké vagy esetleg az övéjük?

A magyar birtokos névmások alakváltozatairól.

Esett már szó itt a Névmásblogon a magyar birtokos névmásokról a mieink szófordulat egy érdekes használata kapcsán, de a birtokos névmások nyelvtana tartogat még sok más érdekességet is. Most ezek közül veszek elő egy olyan kérdést, amely időről időre felbukkan a magyar nyelvvel foglalkozó írásokban. Ha nagyon tisztelünk valakiket, akkor kié minden tiszteletünk? Az övék, az övéké vagy esetleg az övéjük? Miért van a birtokos névmásnak gyakran több alakja is jelen a nyelvben és mi lehet a különbség köztük? Ennek járunk most utána ebben a cikkben.

A bevett változatban minden tisztelünk az övék. Létezik egy olyan hagyomány a témával foglalkozó írásokban, mely szerint az övéké változatban felesleges elemismétlés van, hiszen kétszer szerepel benne az é birtokjel. Viszont akár felesleges, akár nem, sok beszélőnek mégis teljesen jó ez a változat is. Sőt, van akinek ez a jobb, és ez egy olyan tény, amivel számot kell vetnünk. De azt sem felejthetjük el, hogy az elemismétlés egyáltalán nem egy általánosan elfogadható stratégia. A T/3 névmás például ők, és senki sem kettőzi meg a többes szám jelét, hogy aztán mondjuk őkek-ként ejtse ki a névmást. Pedig elvileg lehetséges lenne. Szóval miért van az, hogy az övéké esetében mégis megkettőződni látszik egy toldalék és az eredmény sokak számára elfogadható? És mi a helyzet akkor az övéjük változattal? Amikor ezekre a kérdésekre próbálunk valamennyire rendszerszerű válaszokat adni, nem szabad azért elfelejteni azt sem, hogy a névmásoknak sokszor vannak némileg furcsa alakjaik más nyelvekben is. Mivel a névmások nagyon gyakoriak, a furcsa változatok is könnyen elterjedhetnek, ha megszereti őket valamiért egy beszélői közösség. És persze ha közelebbről megvizsgáljuk őket, akkor azért ezek a furcsa alakok sem teljesen furák. Csak kicsit.

(tovább…)

Szeretlek, avagy szeret-l-ek

Indulj –l egy úton!

Ismét közeleg a Bálint-nap, és mi mást is tehetne ilyenkor a nyelvész, mint ír egy cikket – az idén a szeretlek szó nyelvtanában rejtező izgalmas nyelvtani jelenségekről. Amik tényleg izgalmasak, hiába írja Závada Péter az Aposztrófea című versében, csak nyers nyelvtan az, hogy szeretlek. Mert mit is keres például ebben a szóban az az –l? És miért csak egy szót mondunk abban a helyzetben, amikor az angol rögtön hármat (I love you)? Ne kezdjük el a tavaszt biztos nyelvtudományi háttér nélkül!

Annyi irodalmi előzmény után nehéz arról bármit is mondani, hogy mi mindent jelent ez a szó, így meg sem próbálom. Az ember ugyanakkor mindig bízhat a gyakorikérdések.hu látogatóiban, és valaki valóban meg is kérdezte 2013-ban, hogy mit jelent nálatok a szeretlek szó. Akkor mondjátok, ha szerelmesek vagytok? Az első válaszoló szerint ez egy nagyon hülye kérdés, míg mások szerint sima barátság esetén is teljesen helyénvaló használni ezt a szót. A másik nagy dilemma az szokott lenni, hogy mennyi idő után nem ijesztő kimondani azt a másiknak, hogy szeretlek? Ezt a kérdést is ugyanazon az oldalon tették fel, a válaszokat itt lehet elolvasni. Szerencsére itt most nem kell sem értelmeznünk, sem kimondanunk ezt a szót. Vizsgáljuk meg inkább azt, hogy milyen nyelvi építőkockákból jön létre a szeretlek, és hogyan illeszkedik a magyar nyelvtan szövedékébe az a minta, amit képvisel.

(tovább…)

De kik azok a mieink?

A birtokos névmások egy különleges használatáról.

A Szülőföldem, Biharország című könyvében idézi Szabó Pál ezt a nyelvi szempontból is érdekes anekdotát:

Azt mondom: ellentmondásokkal terhes a történelem. Vegyük csak ennek az előbbi példának az ellenkezőjét is, amit Arany János említ később, a levert 49-es szabadságharc után. Egy szalontai parasztról ír, aki Arany füle hallatára azt mondja: “A mieink itt kergettek az imént egy bújdosó honvédot.”
Márhogy: a pandúrok a “mieink“! … Pedig, lám ez a paraszt igencsak azoknak a köleséri, tehát Szalonta környéki hajdúknak kései leszármazottja, akik Bocskai hadában ott ódalgatták a jól felszerelt német lovasokat az álmosdi út mentén, az erdőszélben, vagy gyújtották meg kovával, taplóval a puskaport a császáriak szekerein …

Szabó Pál háza Biharugrán

Szabó Pál háza Biharugrán

Az emberi nyelv a legteljesebb természetességgel tolerálja a kétértelműségek különböző fajtáit, és különösen így van ez akkor, ha névmásokat kell értelmeznünk. Arany Jánosban például a mieink birtokos névmás egy különleges használata váltott ki megrökönyödést a Szabó Pál által leírt helyzetben. De mi is számít pontosan birtokos névmásnak a magyarban, és mitől különleges a fenti idézetben is látható használata? Ezeket a kérdéseket vizsgálom meg ebben a cikkben, hogy a végére remélhetőleg nyelvészeti szempontból is jobban megértsük, miről szól a mieink dilemmája.

Az elején rögtön a mélynyelvtani alapokkal kezdeném, jobb ezen minél hamarabb túlesni. A magyar nyelv egyik jól ismert jellegzetessége, hogy a névmási birtokosok egyeznek számban és személyben a birtokszóval, és ez az egyeztetési viszony hasonlít ahhoz, ami a mondatban van a névmási alany és az ige között. Vessük össze például az alábbi két szerkezetet:

(tovább…)

A magam részirűl …

A birtokosként használt visszaható névmásokról.

Többször esett már szó a blogon arról, hogy a magyar egy úgynevezett névmásejtő nyelv. Ez azt jelenti, hogy a személyes névmásokat többnyire csak akkor tesszük ki, ha valamilyen okból külön nyomatékot akarunk rájuk helyezni. Így van ez akkor is, ha olyan birtokosról akarunk beszélni, aki már a birtokos szerkezet előtt meg lett említve a mondatban. Vegyük az alábbi két példát:

János egye meg a vacsoráját!
János egye csak meg az ő saját vacsoráját, ne a másét!

Elvileg mind a két mondatnak van egy olyan olvasata, amelyben Jánosnak nem a saját vacsoráját kell megennie, hanem valaki másét. Ezt az olvasatot most félretesszük ebben a cikkben, és csak azzal foglalkozunk, amikor a birtokos visszautal az alanyra (vagyis amikor a birtokos és az alany közt anaforikus viszony áll fenn). A János egye meg a vacsoráját mondatban a birtokszón megjelenő személyragozás (vacsorája) önmagában is képes beazonosítani egy birtokost, és mivel itt most nem a vacsora birtokosára koncentrálunk, a birtokost már külön névmásként nem is ejtjük ki. A második mondatban viszont igen, mert éppen két lehetséges birtokost akarunk szembeállítani egymással  a vacsorájukon keresztül.

A magyarban azonban nem csak ez a két lehetőség van anaforikus névmási birtokosok kifejezésére. Például a maga visszaható névmás is lehet birtokos, és így ha a birtokosra akarunk fókuszálni, megtehetjük mondjuk az alábbi két módon:

János egye csak meg az ő saját vacsoráját, ne a másét.
János egye csak meg a maga  vacsoráját, ne a másét.

Így elsőre nem nagyon van különbség a személyes névmási stratégia (az ő vacsorája) és a visszaható névmási stratégia közt (a maga vacsorája). Persze közelebbről megnézve azért mégis van, meg nyilván ezért is írom most ezt a bejegyzést. Szóval nézzük meg akkor, mi a visszaható névmási birtokosok három legfontosabb, megkülönböztető ismertetőjegye.

(tovább…)

Ikonicitás Kolozsváron

Magyar nyelvészeti konferencia (majdnem) a Szamosnál.

Ezen a héten pénteken kerül sor Kolozsváron a Motiváltság és nyelvi ikonicitás című konferenciára a BabeşBolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke valamint a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottságának szervezésében. A konferencián én is tartok egy előadást a magyar birtokos szerkezetről. A szervezők, Szilágyi N. Sándor és Kádár Edit, így foglalják össze az alapkérdést a konferenciafelhívásban:

Kolozsvári utca

Kolozsvári utca

A motiváltság, különösen a hangutánzás és hangulatfestés régóta foglalkoztatta a nyelv iránt (is) érdeklődőket. Bár sok minden még mindig tisztázásra vár ezen a téren, a hangalaki motiváltság bármiféle (tehát nemcsak hangutánzó vagy hangulatfestő) formájának ellenőrizhető tudományos módszerekkel történő vizsgálata mégis eléggé a perifériára szorult (legalábbis a magyar nyelvészetben).
Van olyan vélemény is, hogy ez inkább a stilisztikára tartozik. De ezzel csak odébb toltuk a problémát, a megértésével nem vagyunk előrébb. Az ilyen kutatásokat sokáig hátráltatta az a Saussure tekintélyével is megerősített vélemény, miszerint a hangalaki motiváltság csak egy illúzió, hiszen minden, amit beszéd közben használunk, csakis konvencionális lehet. Ez elég meggyőzően hangzott, hogy elfedhesse azt, hogy a konvencionalitás nem zárja ki a motiváltságot. Így aztán több helyt is tetten érhető az a szemlélet, hogy ha vannak is motivált nyelvi jelek, ilyenekből csak kevés van, nem jellemzőek, nem is érdemes velük foglalkozni. Ez is elég hihetően hangzik, amíg el nem kezdjük őket összeszámolni.

Az ikonicitás a nyelvi jelek motiváltságának egy lehetséges módja lehet: olyan kifejezéseket tekinthetünk ikonikusnak, amelyek nyelvi megformáltsága valamilyen módon kapcsolatba hozható azzal, amire utalnak. Például egy hangutánzó szó, mint a suttog, a hangalakjával is jelzi valamilyen módon, hogy milyen fajta eseményre utal. Ezzel szemben mondjuk a beszél szó hangalakja semmilyen módon nincs kapcsolatban azzal az eseménytípussal, amit a szó leír. (Az ikon kifejezés használata a jelek egy típusának leírására Charles Peirce munkásságából ered. Bővebben ezen a Wikipedia oldalon lehet a témáról olvasni.)

(tovább…)

Alapkérdések 3: A névmási visszautalás jellegéről

Kötöttségek és szabadságok egy névmás életében.

Az alapkérdések rovat második cikkében a névmásoknak arról a nyelvtani tulajdonságáról írtam, hogy önmagukban is egy egész szószerkezet helyét foglalják el a mondatban. Többnyire egy főnévi csoport helyén állnak, vagyis mondattani szempontból önmagukban is egyenértékűek egy főnévi csoporttal. Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy mit is szoktak ezeken a helyeken csinálni, mint névmások. Vegyük például a lenti mondatot:

János azt hiszi, hogy az ő háza a legszebb.

Ennek a mondatnak van egy olyan olvasata, amelyben az ő névmás nem Jánosra utal, hanem valaki másra, akit itt most ennyiből nem tudunk beazonosítani. Ezt az olvasatot most tegyük félre, és nézzük azt az esetet, amikor a névmás Jánosra utal vissza (ezt hívják anaforikus, vagyis hátrautaló használatnak). Gondolná-e bárki, hogy még ezen az olvasaton is kétértelmű a mondat, mert a névmás két különböző módon utalhat vissza az előzményére? Nos, sok nyelvész így gondolja – megpróbálom megmutatni, hogy miért. Kicsit talán ez a téma nehezebb lesz, mint általában, de remélhetőleg annál érdekesebb.

(tovább…)

Cikkek a részesesetről

Acta Linguistica Hungarica tematikus kötet a részesesetről.

Megjelent az Acta Linguistica Hungarica folyóirat 2014. évi első száma. Ezt a számot most én vendégszerkesztettem, és az apropóját egy 2012-es, Debrecenben tartott műhelykonferencia adta. A Debrecen Workshop on Argument Structure egy olyan háromnapos nyelvész összejövetel volt, ahol a vonzatszerkezetről (nyelvészesen: argumentumszerkezet) szóló előadások hangzottak el. Ennek a konferenciának az anyagából válogat az Acta mostani száma, és még egy másik ilyen tematikus szám jelenik majd meg az idei év második felében kollégáim szerkesztésében.

A különszám cikkei a részeseset (latinul dativus, magyarosan írva datívusz) nyelvtanát vizsgálják különböző nyelvekben és szerkezetekben:

Maris Camilleri, Shaimaa ElSadek, Louisa Sadler:
A cross dialectal view of the Arabic Dative Alternation
Katalin É. Kiss:
Ways of licensing Hungarian external possessors
Héctor Fernández-Alcalde:
Two types of datives in Spanish: caused possession vs. possessor raising
György Rákosi:
On dative causers in Hungarian

Mondhatni természetes, hogy mindegyik cikkben van egy kis névmási tartalom is – ezt foglalom itt most össze egy rövid kedvcsinálóként a Névmásblog olvasóinak.

(tovább…)

A kettőző igekötőkről egy új cikk kapcsán

Rájuk néztem a lányokra?

Az idén tavasszal fog megjelenni a lenti kötet a John Benjamins kiadónál, benne egy cikkemmel a szemléletesség kedvéért itt egyszerűen csak kettőző igekötőknek nevezett elemeket tartalmazó szerkezetekről:

Cikk a kettőző igekötőkről

Bár maga a kötet még csak virtuálisan létezik, a cikk már valóságosan is kész van egy ideje. És természetesen van névmási vonatkozása is, amit most röviden össze is foglalok ebben a bejegyzésben. (tovább…)