Névmásblog

Kezdőlap » Posts tagged 'személyes névmás'

Tag Archives: személyes névmás

Panta rhei

A japán megszólító névmások változékony természetéről.


Egyetlen egy japán megszólító névmás
sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba,
mert a folyó nem ugyanabban történelmi korban folyik,
és ő már nem ugyanaz a névmás.

Németh Margarita vendégcikke
a Névmásblogon

Tu és vous (francia), ti és vi (horvát), vós és vostè (katalán), du és sie (német), tu és voce (portugál), ty (ты) és vy (вы) (orosz). Csak néhány példa az európai nyelvekben gyakorta előforduló jelenségre, az ún. T-V rendszerre, melynek lényege, hogy egy többes számú névmást használunk egyes számú udvarias alak kifejezésére. Vagyis ha tegeződés helyett magázódni szeretnénk, akkor egy olyan névmási formát használunk, ami eredetileg egy mezei többes számú névmás volt, mint a magyar ti vagy az ők. A T- és V-névmások megkülönböztetéséről jó összefoglalót közöl Brown és Gilman (1968). Állításuk szerint a T-V formák használata függ a beszélgetésben részt vevő felek hatalmi viszonyaitól és a közöttük lévő meghittségtől vagy attól, hogy mennyire szolidárisak egymással. Az egyik forma (többnyire az E/2. személyű alak) jelzi a familiáris, vagyis közvetlenebb kapcsolatot, míg a másik forma (általában a T/2. személyű) számít udvariasabbnak és a magyar magázó formákhoz hasonlítható. A T-V rendszer elnevezése a latinból ered, a T a tu (te, E/2.) míg a V a vos (ti, T/2.) névmásokra utal.

Brown és Gilman elképzelése szerint ez a felosztás a negyedik századból ered, amikor a többes számú vos alakot a császár megszólítására kezdték használni. Ez a fajta használat később továbbterjedt és már nemcsak az uralkodók, de minden hatalommal bíró személy megszólításakor erősen javasolt volt az udvariasabb többes számú alakot alkalmazni. Nagyjából a 12. és 14. században vált állandó gyakorlattá az, hogy a T-névmást alacsonyabb rangú személyekkel szemben (pld. szolgák vagy gyerekek) alkalmazták, de ez az alacsonyabb rangú illető viszonzásképpen mindig az udvarias V-névmással válaszolt vissza. Ebben az időben az ugyanabból a társadalmi osztályból származó emberek kölcsönösen ugyanazt a névmási megszólítást használták, vagyis míg a felsőbb osztályok tagjai V-névmással szólították meg egymást, addig az alsóbb rétegekbe tartozók általában a T-névmással éltek. Később, egyenrangú felek között, amikor a hatalmi különbség már nem számított a legfontosabb tényezőnek két ember kapcsolatában, a szolidaritás fokát és milyenséget, a közelséget és az intimitást volt hivatott kifejezni a kölcsönös T- vagy V-használat. Az utóbbi annál valószínűbb, minél kisebb a szolidaritás a felek között. Míg a 19. századig a hatalmi viszonyok határozták meg a T-V névmások használatát, addig manapság sokkal nagyobb hangsúly esik az összetartozás, a kölcsönös együttérzés a közelség kifejezésére. Így míg a T-névmás használata mindkét fél részéről kölcsönös közeledést és szolidaritást fejez ki, addig a V-névmás alkalmazása eltávolítja a feleket egymástól.

(tovább…)

Mit üzenjünk Brüsszelnek? És kik is ők?

Kampánynyelvi búvárlatok.


Újra feltűntek az utak mellett a nagy kék plakátok és a legtöbbünket már valószínűleg személyesen meg is szólították, hogy „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!”. A mondat elgondolkoztatta a Népszabadság munkatársait is, akik „Helyesírás: nem értik” címmel rövid cikket írtak róla a lap múlt szombati (2016. május 21.) számában. A teljes cikk itt olvasható.

Az alapvető gondjukat így foglalják össze a szerzők:

A plakátokon olvasható mondat a grammatika szabályait figyelembe véve helytelen, mivel nem egyezteti az alanyt és az annak megfelelő személyes névmást, illetve az utána következő kifejezés egyes vagy többes számú alakját.

Nem értjük? Mit mondjak, ezen a ponton én sem teljesen. Főleg úgy, hogy a cikk címe a helyesírásra hívja fel a figyelmet, de utána mégis egy állítólagos nyelvtani (=grammatikai) problémát vet fel. Ezek azok a pillanatok, amikor hajlamos vagyok elfogadni, hogy tényleg nem sok értelme van az iskolai nyelvtantanításunknak. De olvassunk tovább:

(tovább…)

Gyerekek és névmások 2

Mit tudnak az ovisok a névmásokról?


Bő egy évvel ezelőtt beszámoltam itt a Névmásblogon a Tóth Enikő kollégámmal közösen folytatott gyereknyelvi kísérleteinkről. Akkor éppen annak a munkának a közepén voltunk, amit aztán 2015 nyarára sikeresen be is fejeztünk. De mivel csak most jelent meg a kísérletek eredményeit bemutató angol nyelvű cikkünk az Acta Linguistica Hungarica folyóiratban, a blogra korábban beígért második cikket is csak most ültem neki megírni.

És hogy miről is szólnak ezek a kísérletek? Nos, azt kutatjuk, hogyan sajátítják el a gyerekek a magyar névmások használatának néhány alapvető szabályát. Két óvodás korosztályt vizsgáltunk az idősebbek közül: középső csoportosokat és nagycsoportosokat. Azért nem a nagyon kicsiket, mert a nagyobbaknak már egészen közel van a nyelvtani tudása a felnőttekéhez. Viszont még ők sem teljesen felnőtt módra használják a nyelvet. Kicsit még finomhangolniuk kell néhány ponton és éppen ezek azok a pontok, ahol nagyon érdekes felfedezések várnak még ránk. Ha megértjük, hogy mi okoz nehézséget a gyerekeknek, akkor valósabb képet kaphatunk a felnőttek nyelvtanáról is.

A kísérletek körülményeinek részletesebb leírása az előző cikkben olvasható. Itt most ismertetem a két kísérlet eredményeit és röviden összefoglalom, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből.

(tovább…)

Vele vagy nélküle 2

A felmérésünk tanulságai: nem minden névmási birtokos szereti a névelőt.

A Névmásblog 2015. augusztusi cikkét egy szavazás zárta. Ebben arról lehetett dönteni, mennyire tetszik vagy nem tetszik az olvasóknak a névmási birtokos melletti határozott névelő olyan mondatokban, mint A lányok felfedezték a maguk határait vagy A lányok felfedezték az egymás határait. Ezúton is köszönöm mindenkinek a beérkezett 231 szavazatot, amivel nemcsak a témában folytatott kutatásaimhoz járultak hozzá, hanem annak a cikknek a folytatásához is. Ami ez.

A tesztben összesen hét mondat szerepelt. Ez nem csak mágikus szám, de még viszonylag jól fejben is tartható. A mondatokat és az eredményeket a lenti táblázat összegzi.

névelők és névmási birtokosok

Az instrukció a következő volt: “Melyik nem hangzik jól? Válasszuk ki azokat a mondatokat, amelyekben a birtokos és a névelő nem illenek össze”. Tetszőleges számú mondatot ki lehetett választani, akár az összeset is. A táblázat második oszlopában szereplő szám azt mutatja, hogy hány elutasító szavazatot kapott az adott mondat. A legtöbb szavazatot az A lányok felfedezték a jómaguk határait mondat kapta, összesen 58-at. Nem biztos, hogy minden szavazó elutasította ezt a mondatot, de a legtöbben ezt választották. Ehhez mértem a többi mondat elutasítottságát úgy, hogy az 58 szavazatot 100%-nak tekintve a többi mondatra érkező elutasító szavazat arányát ehhez az 58-hoz mérten adtam meg. A százalékos arányok a harmadik oszlopban láthatók.

(tovább…)

Erre is figyeljünk, ha külföldre megyünk

Van, ahol ejtik a névmásokat!

Sok mindenre érdemes felkészülni, ha az ember külföldre utazik. Ott van például a nyelv. Nem mindenütt értik jól a nagy világnyelveket, vagy ha igen, akkor is többnyire szívesen veszik a helyiek, ha utazáskor, a szállodában, az étteremben vagy a piacon tudunk használni néhány kifejezést az ő nyelvükön. Én mindig igyekszek is néhány alapvető fordulatot megtanulni a helyi nyelven, ha külföldre utazom – aztán vagy működik a dolog, vagy nem. És persze nem árt, ha egy kicsit tisztában vagyunk az adott nyelv főbb nyelvtani jellegzetességeivel. Például olyan kérdésekkel, mint hogy kötelező-e kitenni a névmási alanyokat egy kijelentő mondatban, vagy el lehet őket hagyni.

Ahogy többször volt már róla a szó a Névmásblogon, a magyarban nyugodtan választhatjuk a második lehetőséget. Ha nincs rá különösebb szükség, vagyis ha nem akarjuk nyomatékosítani az alanyt vagy szembeállítani valaki mással, akkor egyszerűen nem használjuk a névmásokat. Ezt hívják a nyelvészek névmásejtésnek, a magyar pedig egy névmásejtő nyelv. Tehát vagy így beszélünk: (tovább…)

Jöttem utánam?

Avagy a Megyek utánad egy mondata egy nyelvész olvasatában.

Megyek utánad. Ez a címe Grecsó Krisztián tavaly (2014) megjelent könyvének, amit nemrégiben olvastam és amiből most a következő sorokat idézem (199. oldal):

Azon a késő délutánon én voltam Daru. … Ültem az üres szobában, és füvet szívtam, sok füvet, egyedül. Bezsongtam, és megint elindultam a jövőbe, jöttem utánam, láttam a zsalukat, melyek határolják napjaim, … . De talán, és ezt csak most értettem meg, akkor nem is én voltam Daru. Inkább későbbi énem, legalább tizenöt évvel öregebb férfi, az a valaki, aki majd akkor kereszteli el valamilyen hülye névre a mostani daruságát.

Daru a könyv főszereplője, aki ebben az idézetben azonos is, meg aztán nem is az elbeszélővel; az egyes szám első személyű elbeszélő (én) pedig ugye mindig úgy hat, mintha ő meg az író lenne. Az, hogy van-e valami köze a valósághoz a történetnek, és hogy egyáltalán mi a valóság, az egy nyelvésznek sem annyira érdekes kérdés. Ami érdekesebb, hogy a regény univerzumában van egy szereplő, aki mintegy megkettőződik azáltal, hogy egyszerre jelennek meg életének különböző idősíkjai. És akinek egyik énje megy a másik után.

És akkor el is érkeztünk ahhoz a (tag)mondathoz, aminek nyelvészként nagyon megörültem, és amit pirossal jelöltem a fenti idézetben: jöttem utánam. Ha jó nyelvész szokás szerint megkérdeznék bárkit, hogy mondunk-e ilyet magyarul, borítékolhatóan szinte mindenki azt mondaná, hogy nem. A könyvet olvasva azonban valószínűleg fel sem tűnik, hogy itt nyelvileg is van valami. Mitől furcsa ez a mondat, és mitől működik mégis a regény világát leíró szövegben? Ennek eredek utána ebben a cikkben.

(tovább…)

Szeretlek, avagy szeret-l-ek

Indulj –l egy úton!

Ismét közeleg a Bálint-nap, és mi mást is tehetne ilyenkor a nyelvész, mint ír egy cikket – az idén a szeretlek szó nyelvtanában rejtező izgalmas nyelvtani jelenségekről. Amik tényleg izgalmasak, hiába írja Závada Péter az Aposztrófea című versében, csak nyers nyelvtan az, hogy szeretlek. Mert mit is keres például ebben a szóban az az –l? És miért csak egy szót mondunk abban a helyzetben, amikor az angol rögtön hármat (I love you)? Ne kezdjük el a tavaszt biztos nyelvtudományi háttér nélkül!

Annyi irodalmi előzmény után nehéz arról bármit is mondani, hogy mi mindent jelent ez a szó, így meg sem próbálom. Az ember ugyanakkor mindig bízhat a gyakorikérdések.hu látogatóiban, és valaki valóban meg is kérdezte 2013-ban, hogy mit jelent nálatok a szeretlek szó. Akkor mondjátok, ha szerelmesek vagytok? Az első válaszoló szerint ez egy nagyon hülye kérdés, míg mások szerint sima barátság esetén is teljesen helyénvaló használni ezt a szót. A másik nagy dilemma az szokott lenni, hogy mennyi idő után nem ijesztő kimondani azt a másiknak, hogy szeretlek? Ezt a kérdést is ugyanazon az oldalon tették fel, a válaszokat itt lehet elolvasni. Szerencsére itt most nem kell sem értelmeznünk, sem kimondanunk ezt a szót. Vizsgáljuk meg inkább azt, hogy milyen nyelvi építőkockákból jön létre a szeretlek, és hogyan illeszkedik a magyar nyelvtan szövedékébe az a minta, amit képvisel.

(tovább…)

Gyerekek és névmások

Beszámoló egy most zajló gyereknyelvi kísérletről.

Hogyan sajátítják el az óvodás korú gyerekek a magyar névmási rendszer használatának alapvető szabályait? Milyen lépcsőket másznak meg mire nagyjából az iskoláskor kezdetére összerakják a felnőttek által beszélt nyelv nyelvtanát? Többek közt ezzel a kérdéskörrel is foglalkozunk az idei év elején (2015. január 1.) indult OTKA-pályázatunkban, amelyről a Névmásblog egy korábbi cikkében már hírt adtam. A gyereknyelvi kísérleteket Tóth Enikő kollégámmal kezdtük el tavaly novemberben, és bár még nem értünk a végére, már most félúton is sok érdekes adatot és tapasztalatot szereztünk. Ezekről számolok most be ebben a cikkben, ismertetve röviden a vizsgált nyelvi problémát, a kísérlet lényegét, és az eddig összegyűlt tapasztalatokat. A pontos eredményekről majd egy későbbi cikkben fogok írni itt a Névmásblogon.

(tovább…)

Névmáshasználat az angol nyelvű Facebookon

Mutasd a névmásaid, megmondom ki vagy!

Két érdekes cikk jelent meg szeptemberben a Language Logon az angol nyelvű facebookozók névmáshasználati szokásairól. Mind a két cikket Mark Liberman írta, és van néhány meglepő adatsor bennük arról, hogy milyen összefüggések mutathatók ki a posztolók életkora és neme, valamint az általuk használt névmások között. Mindez pedig a magyar olvasók számára is érdekes lehet, úgyhogy röviden összefoglalom, hogy mit találtam a két cikkben. Lássuk, mit árul el a névmáshasználatunk arról, hogy kik vagyunk.

Mark Liberman egy olyan adatbázisban keresett adatokat, amely 75000 Facebook felhasználó angol nyelvű bejegyzéseit tartalmazza. (Az érintett facebookozók önként csatlakoztak ahhoz a vizsgálathoz, melynek keretében létrejött ez az adatbázis.) Az adathalmaz nagyságát jól jellemzi, hogy például az I ‘én’ személyes névmás 7,5 millió példányban fordul elő benne. A Facebook-adatokon alapuló vizsgálatokban többek közt az a jó, hogy minden felhasználónak rendelkezésre állnak olyan személyes adatai, mint a nem vagy az életkor. Az angol nyelvű adatokban pedig az az érdekes, hogy, szemben a magyarral, van nyelvtani nem. Tehát például az ő névmásnak az angolban van egy hímnemű (he) és egy nőnemű (she) megfelelője is. Az utóbbit használjuk akkor, ha nőkre utalunk, az előbbit pedig akkor, ha férfiakra. Azt gondolhatnánk, hogy a beszélők saját korukra és nemükre való tekintet nélkül nagyjából ugyanolyan gyakorisággal használják ezeket a névmásokat. Ez azonban nem így van.

(tovább…)

De kik azok a mieink?

A birtokos névmások egy különleges használatáról.

A Szülőföldem, Biharország című könyvében idézi Szabó Pál ezt a nyelvi szempontból is érdekes anekdotát:

Azt mondom: ellentmondásokkal terhes a történelem. Vegyük csak ennek az előbbi példának az ellenkezőjét is, amit Arany János említ később, a levert 49-es szabadságharc után. Egy szalontai parasztról ír, aki Arany füle hallatára azt mondja: “A mieink itt kergettek az imént egy bújdosó honvédot.”
Márhogy: a pandúrok a “mieink“! … Pedig, lám ez a paraszt igencsak azoknak a köleséri, tehát Szalonta környéki hajdúknak kései leszármazottja, akik Bocskai hadában ott ódalgatták a jól felszerelt német lovasokat az álmosdi út mentén, az erdőszélben, vagy gyújtották meg kovával, taplóval a puskaport a császáriak szekerein …

Szabó Pál háza Biharugrán

Szabó Pál háza Biharugrán

Az emberi nyelv a legteljesebb természetességgel tolerálja a kétértelműségek különböző fajtáit, és különösen így van ez akkor, ha névmásokat kell értelmeznünk. Arany Jánosban például a mieink birtokos névmás egy különleges használata váltott ki megrökönyödést a Szabó Pál által leírt helyzetben. De mi is számít pontosan birtokos névmásnak a magyarban, és mitől különleges a fenti idézetben is látható használata? Ezeket a kérdéseket vizsgálom meg ebben a cikkben, hogy a végére remélhetőleg nyelvészeti szempontból is jobban megértsük, miről szól a mieink dilemmája.

Az elején rögtön a mélynyelvtani alapokkal kezdeném, jobb ezen minél hamarabb túlesni. A magyar nyelv egyik jól ismert jellegzetessége, hogy a névmási birtokosok egyeznek számban és személyben a birtokszóval, és ez az egyeztetési viszony hasonlít ahhoz, ami a mondatban van a névmási alany és az ige között. Vessük össze például az alábbi két szerkezetet:

(tovább…)