Névmásblog

Kezdőlap » Posts tagged 'főnév'

Tag Archives: főnév

Fiúk, lányok, pesti srácok

Párhuzamos történetek.


Szeles Erika Kornélia forrás: Vagn Hansen & Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár

Szeles Erika Kornélia
forrás: Vagn Hansen & Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár

A 20. századi történelem jelentős része, a korábbi századoktól eltérően, már képként őrződött meg bennünk. Churchill, Roosevelt és Sztálin egymás mellett üldögélnek Jaltában, Kennedyt egy limuzinban halálos lövés éri, Brezsnyev és Honecker megcsókolják egymást. Horthyt a legtöbben fehér lovon, tengerész egyenruhában képzelik el; de ez talán változik, mert az utóbbi néhány évben népszerű lett az a fényképe is, amin egy medencében látható, a bal karján egy míves – vagy mai szóhasználattal: kézműves – sárkányos tetoválással. Érdemes lenne ezt a képet is beletenni a történelemkönyvekbe, a srácoknak biztos jobban felkeltené a figyelmét a tetkós bácsi, mint a fehér lovas tengerész.

Az 1956-os forradalom szintén jórészt képként él már bennünk. A forradalom egyik ilyen meghatározó képi momentuma Szeles Erika fényképe, ahogyan már a forradalom leverése után megjelent a dán Billed Bladet hetilap címoldalán. Erika akkor már nem élt. Nagyon fiatalon, 15 évesen csatlakozott a felkelőkhöz, és 1956. november 7-én (egyes források szerint november 8-án) lelőtte egy szovjet katona.

Mindez annak kapcsán jutott most eszembe, hogy a történelemszemléletünket nem csak a képek, hanem többek közt a nyelv is befolyásolja. Elég arra gondolni, hogy 1956 sokáig ellenforradalom volt, és akkoriban a pesti srácokról sem volt divatos beszélni. Most viszont éppen ez a kifejezés került a középpontba és ez határozza meg az emlékezés kereteit. De mit is jelent ez a kifejezés? Lehet-e például Szeles Erikára azt mondani, hogy ő egy pesti srác volt? És azt, hogy a pesti srácok egyike volt? A cikkben összefoglaljuk a kép és a kifejezés történetét, kitekintünk a srác szó jelenére, és megpróbálunk az előző két kérdésre is válaszolni.

Egy kép története

A híressé vált képet egy dán fotós, Vagn Hansen készítette még a forradalom alatt. A fényképész Erika keresztnevére emlékezett és egy kicsit el is beszélgethettek, mert Erika valószínűleg tudott valamennyit dánul. Az 1940-es évek végén három hónapot Dániában töltött egy jótékonysági akció keretében.

Egy akkor szintén 15 éves dán fiú, Henning Schultz, mint a társai többsége akkoriban, rajongott Erikáért. El is tette a képeit leközlő Billed Bladet újság akkori számait, és amikor egyszer 50 évvel később újra rájuk bukkant, elhatározta, hogy felkutatja Erikát. Az ő kitartásának és a már sajnos megszűnt Hírszerző portál kutatásainak köszönhetően derült ki, hogy pontosan kit ábrázol a kép, és mi Erika története. Aki többet is szeretne olvasni róla, az böngészhet a cikk alján hivatkozott forrásokban. Mi most kanyarodjunk vissza a nyelvre, és nézzük meg, honnan érkeztek a magyarba a srácok.

(tovább…)

Mit üzenjünk Brüsszelnek? És kik is ők?

Kampánynyelvi búvárlatok.


Újra feltűntek az utak mellett a nagy kék plakátok és a legtöbbünket már valószínűleg személyesen meg is szólították, hogy „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!”. A mondat elgondolkoztatta a Népszabadság munkatársait is, akik „Helyesírás: nem értik” címmel rövid cikket írtak róla a lap múlt szombati (2016. május 21.) számában. A teljes cikk itt olvasható.

Az alapvető gondjukat így foglalják össze a szerzők:

A plakátokon olvasható mondat a grammatika szabályait figyelembe véve helytelen, mivel nem egyezteti az alanyt és az annak megfelelő személyes névmást, illetve az utána következő kifejezés egyes vagy többes számú alakját.

Nem értjük? Mit mondjak, ezen a ponton én sem teljesen. Főleg úgy, hogy a cikk címe a helyesírásra hívja fel a figyelmet, de utána mégis egy állítólagos nyelvtani (=grammatikai) problémát vet fel. Ezek azok a pillanatok, amikor hajlamos vagyok elfogadni, hogy tényleg nem sok értelme van az iskolai nyelvtantanításunknak. De olvassunk tovább:

(tovább…)

Vele vagy nélküle?

A névmási birtokosok és a határozott névelő kapcsolatáról.

A szavak olyanok, mint az emberek. Van, hogy jól elvannak egymással, máskor meg nem; és nem is mindig könnyű rájönni, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Vegyük példának okáért a keresztségben a határozott névelő nevet kapott a(z) szócskát. Igazán nem válogatós egy valaki, jóformán minden főnévvel jól megfér. Persze nem minden kapcsolatot néznek jó szemmel az emberek. Azt például sokan nem szeretik, ha egy személynév elé tesszük a névelőt. Tehát nem a Petivel vagy a Csillával, hanem Petivel vagy Csillával szeretnének sokan találkozni. A személynevek névelőzését többnyire (buda)pesties jelenségnek tartják, de úgy tűnik, egyre jobban terjed a dolog és megvan a maga elfogadottsága a megfelelő élethelyzetekben (lásd a Nyest cikkét).

Vannak azonban továbbra is olyan nyelvjárások (vagy regionális köznyelvek), amelyekben a személynevek saját jogukon nem kapnak névelőt, ugyanakkor birtokosként együtt járnak a névelővel:

(1)  a Péter kalapja 

Ez egy olyan szerkezet, ahol azok is megtűrik a névelőt a személynév előtt, akik egyébként nem szeretik ezt a fajta névelőzést. Szabolcsi Anna (Szabolcsi-Laczkó 1992) hívta fel ennek a ténynek a jelentőségére a figyelmet, ugyanis ebből látszik, hogy itt nem is a személynévi birtokossal (Péter) van szorosabb kapcsolatban a névelő, hanem a birtokszóval (kalapja). Ők máskor teljesen közvetlenül is összejönnek (lásd: a kalapja), csak hát néha bonyolódnak a dolgok és belép a kapcsolatba harmadikként a személynévi birtokos is.

(tovább…)

Minden oroszok cárja

Egy különleges többes szám a magyarban.

A magyar nyelv egyik jól ismert tulajdonsága, hogy takarékosan bánik a többes szám nyelvtani kifejezésével a főnévi csoporton belül. Eleve nem is feltétlen kell többes szám ahhoz, hogy több dologról beszéljünk: a Tojást vettem mondat tetszőleges számú tojás megvétele esetén igaz lehet, és ehhez nem kell a többes számú tojásokat alakot használnunk. Másrészt a főnév különféle számosságot vagy mennyiséget jelző módosítói után sem használunk többes számot. Tehát azt mondjuk, hogy három alma, néhány gyerek, vagy minden nap; és nem pedig azt, hogy három almák, néhány gyerekek vagy minden napok. Vagy akár minden orosz, és nem minden oroszok. De várjunk csak: olyan kifejezés viszont van, hogy minden oroszok cárja. Ez valami kivétel lenne? Részben igen, de ha kicsit belemélyedünk az adatokba, akkor találhatunk még hasonló kifejezéseket, és úgy tűnik, nem is annyira őrült beszéd ez. Sőt, még rendszer is van benne.

Bele is mélyedtem hát a Magyar Nemzeti Szövegtár sajtóból származó szövegeinek bugyraiba, és sok érdekes mondatot találtam ott. A sajtó nyelvéről úgy tartják, ez a stílusréteg képezi le legjobban a mindenkor beszélt köznyelvet. Másrészt éppen a sajtót szokták sokszor vádolni azzal, hogy pongyolaságból mindenféle egyeztetési hibát hagynak a cikke(ik)ben. Ebben az esetben azonban többnyire nem erről lesz szó, hanem a többes számnak egy kissé jelölt, mindnyájunk által közösen birtokolt használatáról.

(tovább…)

Alapkérdések 2: A névmások mondattanához

Minek a helyén állnak a névmások?

Az Alapkérdések rovat első cikkében a név fogalmáról volt szó, és arról, hogy a névmások nem az ott vázolt értelemben vett neveket helyettesítenek. Akkor viszont mit helyettesítenek, illetve helyettesítenek-e egyáltalán bármit is? Ebben a cikkben ennek a kérdéskörnek egyes részeit járom körül.

Kezdjük is a körüljárást először nem-névmási adatokkal. Vegyük például a következő mondatokat:

Nem látok itt   kőműveseket.
Nem látom itt a kőműveseket.
Nem látom itt a tegnapi kőműveseket.
Nem látom itt a tegnapi daliás kőműveseket.

(tovább…)