Névmásblog

Kezdőlap » Posts tagged 'egyeztetés'

Tag Archives: egyeztetés

Veszélyben a haza?

A nép egymást gyűlöli.


A tavasz csalhatatlan hírnökei a március 15-i beszédek. Megszoktuk őket, mint az újra jelentkező madárdalt, és úgy is tudunk nekik örülni, ha éppen nem is hallgatjuk őket végig. Az idei március is ebben a szellemben telt volna, most azonban kivételesen fülön talált egy a sajtó által valamiért újonnan felkapott mondat a miniszterelnökünk 2008-as március 15-i beszédéből. A rend kedvéért idézem a vonatkozó szövegrész tágabb környezetét is:

A nagyméltóságú helytartótanácsok azt szeretik, ha a nép egymást gyűlöli. Szomszéd a szomszédot, beteg az orvost, tanár a diákot, jobb módú a szegényt, nyugdíjas az egyetemistát, azaz mindenki mindenkit. Mert amíg egymást marjuk, addig nincs időnk és erőnk kimondani, hogy a király meztelen.

(Orbán Viktor 2008. március 15-i ünnepi beszédéből) 

A nép egymást gyűlöli? Ez meg milyen dolog? Mármint az egymás gyűlölése nem szép egyáltalán, de ettől függetlenül tudunk ilyet mondani a magyarban? Ezt vizsgáljuk ebben a cikkben, és a végén szavazni is lehet! Ami Petőfinek a rónák végtelenje, az nekünk a nyelvtan: barangoljunk kicsit a kölcsönös névmás használatának tengersík vidékin.
(tovább…)

Reklámok

Mit üzenjünk Brüsszelnek? És kik is ők?

Kampánynyelvi búvárlatok.


Újra feltűntek az utak mellett a nagy kék plakátok és a legtöbbünket már valószínűleg személyesen meg is szólították, hogy „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!”. A mondat elgondolkoztatta a Népszabadság munkatársait is, akik „Helyesírás: nem értik” címmel rövid cikket írtak róla a lap múlt szombati (2016. május 21.) számában. A teljes cikk itt olvasható.

Az alapvető gondjukat így foglalják össze a szerzők:

A plakátokon olvasható mondat a grammatika szabályait figyelembe véve helytelen, mivel nem egyezteti az alanyt és az annak megfelelő személyes névmást, illetve az utána következő kifejezés egyes vagy többes számú alakját.

Nem értjük? Mit mondjak, ezen a ponton én sem teljesen. Főleg úgy, hogy a cikk címe a helyesírásra hívja fel a figyelmet, de utána mégis egy állítólagos nyelvtani (=grammatikai) problémát vet fel. Ezek azok a pillanatok, amikor hajlamos vagyok elfogadni, hogy tényleg nem sok értelme van az iskolai nyelvtantanításunknak. De olvassunk tovább:

(tovább…)

Jöttem utánam?

Avagy a Megyek utánad egy mondata egy nyelvész olvasatában.

Megyek utánad. Ez a címe Grecsó Krisztián tavaly (2014) megjelent könyvének, amit nemrégiben olvastam és amiből most a következő sorokat idézem (199. oldal):

Azon a késő délutánon én voltam Daru. … Ültem az üres szobában, és füvet szívtam, sok füvet, egyedül. Bezsongtam, és megint elindultam a jövőbe, jöttem utánam, láttam a zsalukat, melyek határolják napjaim, … . De talán, és ezt csak most értettem meg, akkor nem is én voltam Daru. Inkább későbbi énem, legalább tizenöt évvel öregebb férfi, az a valaki, aki majd akkor kereszteli el valamilyen hülye névre a mostani daruságát.

Daru a könyv főszereplője, aki ebben az idézetben azonos is, meg aztán nem is az elbeszélővel; az egyes szám első személyű elbeszélő (én) pedig ugye mindig úgy hat, mintha ő meg az író lenne. Az, hogy van-e valami köze a valósághoz a történetnek, és hogy egyáltalán mi a valóság, az egy nyelvésznek sem annyira érdekes kérdés. Ami érdekesebb, hogy a regény univerzumában van egy szereplő, aki mintegy megkettőződik azáltal, hogy egyszerre jelennek meg életének különböző idősíkjai. És akinek egyik énje megy a másik után.

És akkor el is érkeztünk ahhoz a (tag)mondathoz, aminek nyelvészként nagyon megörültem, és amit pirossal jelöltem a fenti idézetben: jöttem utánam. Ha jó nyelvész szokás szerint megkérdeznék bárkit, hogy mondunk-e ilyet magyarul, borítékolhatóan szinte mindenki azt mondaná, hogy nem. A könyvet olvasva azonban valószínűleg fel sem tűnik, hogy itt nyelvileg is van valami. Mitől furcsa ez a mondat, és mitől működik mégis a regény világát leíró szövegben? Ennek eredek utána ebben a cikkben.

(tovább…)

Szeretlek, avagy szeret-l-ek

Indulj –l egy úton!

Ismét közeleg a Bálint-nap, és mi mást is tehetne ilyenkor a nyelvész, mint ír egy cikket – az idén a szeretlek szó nyelvtanában rejtező izgalmas nyelvtani jelenségekről. Amik tényleg izgalmasak, hiába írja Závada Péter az Aposztrófea című versében, csak nyers nyelvtan az, hogy szeretlek. Mert mit is keres például ebben a szóban az az –l? És miért csak egy szót mondunk abban a helyzetben, amikor az angol rögtön hármat (I love you)? Ne kezdjük el a tavaszt biztos nyelvtudományi háttér nélkül!

Annyi irodalmi előzmény után nehéz arról bármit is mondani, hogy mi mindent jelent ez a szó, így meg sem próbálom. Az ember ugyanakkor mindig bízhat a gyakorikérdések.hu látogatóiban, és valaki valóban meg is kérdezte 2013-ban, hogy mit jelent nálatok a szeretlek szó. Akkor mondjátok, ha szerelmesek vagytok? Az első válaszoló szerint ez egy nagyon hülye kérdés, míg mások szerint sima barátság esetén is teljesen helyénvaló használni ezt a szót. A másik nagy dilemma az szokott lenni, hogy mennyi idő után nem ijesztő kimondani azt a másiknak, hogy szeretlek? Ezt a kérdést is ugyanazon az oldalon tették fel, a válaszokat itt lehet elolvasni. Szerencsére itt most nem kell sem értelmeznünk, sem kimondanunk ezt a szót. Vizsgáljuk meg inkább azt, hogy milyen nyelvi építőkockákból jön létre a szeretlek, és hogyan illeszkedik a magyar nyelvtan szövedékébe az a minta, amit képvisel.

(tovább…)

De kik azok a mieink?

A birtokos névmások egy különleges használatáról.

A Szülőföldem, Biharország című könyvében idézi Szabó Pál ezt a nyelvi szempontból is érdekes anekdotát:

Azt mondom: ellentmondásokkal terhes a történelem. Vegyük csak ennek az előbbi példának az ellenkezőjét is, amit Arany János említ később, a levert 49-es szabadságharc után. Egy szalontai parasztról ír, aki Arany füle hallatára azt mondja: “A mieink itt kergettek az imént egy bújdosó honvédot.”
Márhogy: a pandúrok a “mieink“! … Pedig, lám ez a paraszt igencsak azoknak a köleséri, tehát Szalonta környéki hajdúknak kései leszármazottja, akik Bocskai hadában ott ódalgatták a jól felszerelt német lovasokat az álmosdi út mentén, az erdőszélben, vagy gyújtották meg kovával, taplóval a puskaport a császáriak szekerein …

Szabó Pál háza Biharugrán

Szabó Pál háza Biharugrán

Az emberi nyelv a legteljesebb természetességgel tolerálja a kétértelműségek különböző fajtáit, és különösen így van ez akkor, ha névmásokat kell értelmeznünk. Arany Jánosban például a mieink birtokos névmás egy különleges használata váltott ki megrökönyödést a Szabó Pál által leírt helyzetben. De mi is számít pontosan birtokos névmásnak a magyarban, és mitől különleges a fenti idézetben is látható használata? Ezeket a kérdéseket vizsgálom meg ebben a cikkben, hogy a végére remélhetőleg nyelvészeti szempontból is jobban megértsük, miről szól a mieink dilemmája.

Az elején rögtön a mélynyelvtani alapokkal kezdeném, jobb ezen minél hamarabb túlesni. A magyar nyelv egyik jól ismert jellegzetessége, hogy a névmási birtokosok egyeznek számban és személyben a birtokszóval, és ez az egyeztetési viszony hasonlít ahhoz, ami a mondatban van a névmási alany és az ige között. Vessük össze például az alábbi két szerkezetet:

(tovább…)