Névmásblog

Kezdőlap » Posts tagged 'birtokos szerkezet'

Tag Archives: birtokos szerkezet

Nyelvhasználati teszt lezárva

Röviden az eredményekről.


Júniusi posztomban egy kérdőív kitöltésére kértem a Névmásblog olvasóit. Mivel akkor nem mondtam meg, most leírom, hogy az érdekelt, ki hogyan használja a névelőt a magyar birtokos szerkezet egyes változataiban.

A tesztet a mai nappal lezártam. Összesen 149-en töltötték ki, akiknek ezúton mondok hálás köszönetet. A nyers adatokat elérhetővé tettem, ezen a linken lehet őket böngészni.

Az ICSH-n, Budapesten

Az ICSH-n, Budapesten

A kérdőív nyelvészeti háttere egy olyan téma, amivel már foglalkoztam két évvel ezelőtt, és most újra elővettem, hogy egy kicsit jobban elmélyedjek néhány kérdésben. Két éve a Névmásblogon is írtam erről a háttérről, itt és itt lehet elolvasni a két vonatkozó cikket. Ha valakit esetleg jobban érdekel a mögöttes nyelvészeti tartalom, elolvashatja ezt az idén megjelenő angol nyelvű cikkemet, vagy ezen az oldalon megnézheti annak az előadásnak az anyagát, amelyben a kérdőív eredményeiről beszéltem (kicsit le kell tekerni a presentation_ elnevezésű pdf fájlig).

Az előadást 2017. június 30-án tartottam, az MTA Székházban rendezett 13th International Conference on the Structure of Hungarian konferencián. Ez az angol nyelvű konferencia minden második évben szokott lenni vagy Magyarországon, vagy pedig valamelyik olyan külföldi kutatóközpontban, ahol foglalkoznak a magyarral. A programról és általában a konferenciáról itt lehet olvasni. És mivel most nagyon sok lett a link ebben a posztban, kivételesen beszúrtam egy képet is, amit egy kollégám készített rólam az előadás előtt. Mondjuk ez nem tudom, hogy mennyiben javítja a helyzetet – mindenesetre még egyszer köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet.

Rákosi György
2017. augusztus 7.

A kevesebb lehet több, de a több nem nagyon lehet kevesebb

A birtoktöbbesítő jel használatáról.


Egy embernek egy felesége van. Vagy egy férje. Ha pedig több házaspár megy egymással vacsorázni, akkor egyszerre több házastárs is jelen lesz. Mi történik ekkor? A hölgyek a férjükkel vagy a férjeikkel mennek? És az urak? Ők a feleségükkel vagy a feleségeikkel jelennek meg? Talán sejthető, hogy most sem az etikett mélységeibe fogok elmerülni, ellenben itt van ez a birtoktöbbesítő jelnek nevezett –i toldalék, amiről viszont annál érdekesebb dolgokat lehet elmondani. Kicsit túlmutat ez a téma is a névmások szűkebb értelemben vett nyelvtanán, de mivel sokszor esik erről a kis toldalékról szó, szívesen bonyolódok egy kis kalandozásra.

A vacsorapéldánál az jelenti a gondot, hogy ha mondjuk öt pár vesz részt, akkor mind a két fajtából összesen öt házastársról beszélünk. Ez elvileg többes számot kívánna meg, viszont ha nem az öt feleségről vagy férjről gondolkodunk egy kupacban, akkor az egyes párokban csak egy-egy férj vagy feleség van. Ezért a hagyományos nyelvtanok azt szokták tanácsolni, hogy egyes számot használjunk, vagyis hogy inkább mondjuk azt, hogy A hölgyek a férjükkel jöttek. Már csak azért is, mert A hölgyek a férjeikkel jöttek azt is jelenthetné, hogy minden hölgynek több férje van, ami ugye nonszensz. Általában véve pedig elkerülhetünk nem várt kétértelműségeket azzal, hogy ha fejenként egy birtok esetén nem használjuk a birtoktöbbesítő jelet (a fiúk könyve – mindenkinek egy), fejenként több birtok esetén viszont igen (a fiúk könyvei – mindenkinek több könyve is van).

Az emberi nyelvnek azonban lényegi tulajdonsága, hogy jól tolerálja a többértelműségeket. Vegyük észre például, hogy a fiúk könyve leírás akkor is használható, ha sok fiúnak közösen van egy darab könyve. Tehát nem nagyon van ebben az esetben sem olyan, hogy a tágabb kontextus ismerete nélkül tökéletesen egyértelműsített szerkezeteket tudnánk előállítani. Lehet, hogy jó dolog egyértelműnek lenni, csak azért nem olyan egyszerű. Ebben a cikkben most azt próbáljuk meg körüljárni, hogy mikor lehet és mikor nem lehet birtoktöbbesítő jelet használni és milyen kétértelműségek jelenhetnek meg akkor, ha használjuk.

(tovább…)

Vele vagy nélküle 2

A felmérésünk tanulságai: nem minden névmási birtokos szereti a névelőt.

A Névmásblog 2015. augusztusi cikkét egy szavazás zárta. Ebben arról lehetett dönteni, mennyire tetszik vagy nem tetszik az olvasóknak a névmási birtokos melletti határozott névelő olyan mondatokban, mint A lányok felfedezték a maguk határait vagy A lányok felfedezték az egymás határait. Ezúton is köszönöm mindenkinek a beérkezett 231 szavazatot, amivel nemcsak a témában folytatott kutatásaimhoz járultak hozzá, hanem annak a cikknek a folytatásához is. Ami ez.

A tesztben összesen hét mondat szerepelt. Ez nem csak mágikus szám, de még viszonylag jól fejben is tartható. A mondatokat és az eredményeket a lenti táblázat összegzi.

névelők és névmási birtokosok

Az instrukció a következő volt: “Melyik nem hangzik jól? Válasszuk ki azokat a mondatokat, amelyekben a birtokos és a névelő nem illenek össze”. Tetszőleges számú mondatot ki lehetett választani, akár az összeset is. A táblázat második oszlopában szereplő szám azt mutatja, hogy hány elutasító szavazatot kapott az adott mondat. A legtöbb szavazatot az A lányok felfedezték a jómaguk határait mondat kapta, összesen 58-at. Nem biztos, hogy minden szavazó elutasította ezt a mondatot, de a legtöbben ezt választották. Ehhez mértem a többi mondat elutasítottságát úgy, hogy az 58 szavazatot 100%-nak tekintve a többi mondatra érkező elutasító szavazat arányát ehhez az 58-hoz mérten adtam meg. A százalékos arányok a harmadik oszlopban láthatók.

(tovább…)

Vele vagy nélküle?

A névmási birtokosok és a határozott névelő kapcsolatáról.

A szavak olyanok, mint az emberek. Van, hogy jól elvannak egymással, máskor meg nem; és nem is mindig könnyű rájönni, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Vegyük példának okáért a keresztségben a határozott névelő nevet kapott a(z) szócskát. Igazán nem válogatós egy valaki, jóformán minden főnévvel jól megfér. Persze nem minden kapcsolatot néznek jó szemmel az emberek. Azt például sokan nem szeretik, ha egy személynév elé tesszük a névelőt. Tehát nem a Petivel vagy a Csillával, hanem Petivel vagy Csillával szeretnének sokan találkozni. A személynevek névelőzését többnyire (buda)pesties jelenségnek tartják, de úgy tűnik, egyre jobban terjed a dolog és megvan a maga elfogadottsága a megfelelő élethelyzetekben (lásd a Nyest cikkét).

Vannak azonban továbbra is olyan nyelvjárások (vagy regionális köznyelvek), amelyekben a személynevek saját jogukon nem kapnak névelőt, ugyanakkor birtokosként együtt járnak a névelővel:

(1)  a Péter kalapja 

Ez egy olyan szerkezet, ahol azok is megtűrik a névelőt a személynév előtt, akik egyébként nem szeretik ezt a fajta névelőzést. Szabolcsi Anna (Szabolcsi-Laczkó 1992) hívta fel ennek a ténynek a jelentőségére a figyelmet, ugyanis ebből látszik, hogy itt nem is a személynévi birtokossal (Péter) van szorosabb kapcsolatban a névelő, hanem a birtokszóval (kalapja). Ők máskor teljesen közvetlenül is összejönnek (lásd: a kalapja), csak hát néha bonyolódnak a dolgok és belép a kapcsolatba harmadikként a személynévi birtokos is.

(tovább…)

Ez most az övék, az övéké vagy esetleg az övéjük?

A magyar birtokos névmások alakváltozatairól.

Esett már szó itt a Névmásblogon a magyar birtokos névmásokról a mieink szófordulat egy érdekes használata kapcsán, de a birtokos névmások nyelvtana tartogat még sok más érdekességet is. Most ezek közül veszek elő egy olyan kérdést, amely időről időre felbukkan a magyar nyelvvel foglalkozó írásokban. Ha nagyon tisztelünk valakiket, akkor kié minden tiszteletünk? Az övék, az övéké vagy esetleg az övéjük? Miért van a birtokos névmásnak gyakran több alakja is jelen a nyelvben és mi lehet a különbség köztük? Ennek járunk most utána ebben a cikkben.

A bevett változatban minden tisztelünk az övék. Létezik egy olyan hagyomány a témával foglalkozó írásokban, mely szerint az övéké változatban felesleges elemismétlés van, hiszen kétszer szerepel benne az é birtokjel. Viszont akár felesleges, akár nem, sok beszélőnek mégis teljesen jó ez a változat is. Sőt, van akinek ez a jobb, és ez egy olyan tény, amivel számot kell vetnünk. De azt sem felejthetjük el, hogy az elemismétlés egyáltalán nem egy általánosan elfogadható stratégia. A T/3 névmás például ők, és senki sem kettőzi meg a többes szám jelét, hogy aztán mondjuk őkek-ként ejtse ki a névmást. Pedig elvileg lehetséges lenne. Szóval miért van az, hogy az övéké esetében mégis megkettőződni látszik egy toldalék és az eredmény sokak számára elfogadható? És mi a helyzet akkor az övéjük változattal? Amikor ezekre a kérdésekre próbálunk valamennyire rendszerszerű válaszokat adni, nem szabad azért elfelejteni azt sem, hogy a névmásoknak sokszor vannak némileg furcsa alakjaik más nyelvekben is. Mivel a névmások nagyon gyakoriak, a furcsa változatok is könnyen elterjedhetnek, ha megszereti őket valamiért egy beszélői közösség. És persze ha közelebbről megvizsgáljuk őket, akkor azért ezek a furcsa alakok sem teljesen furák. Csak kicsit.

(tovább…)

Minden oroszok cárja

Egy különleges többes szám a magyarban.

A magyar nyelv egyik jól ismert tulajdonsága, hogy takarékosan bánik a többes szám nyelvtani kifejezésével a főnévi csoporton belül. Eleve nem is feltétlen kell többes szám ahhoz, hogy több dologról beszéljünk: a Tojást vettem mondat tetszőleges számú tojás megvétele esetén igaz lehet, és ehhez nem kell a többes számú tojásokat alakot használnunk. Másrészt a főnév különféle számosságot vagy mennyiséget jelző módosítói után sem használunk többes számot. Tehát azt mondjuk, hogy három alma, néhány gyerek, vagy minden nap; és nem pedig azt, hogy három almák, néhány gyerekek vagy minden napok. Vagy akár minden orosz, és nem minden oroszok. De várjunk csak: olyan kifejezés viszont van, hogy minden oroszok cárja. Ez valami kivétel lenne? Részben igen, de ha kicsit belemélyedünk az adatokba, akkor találhatunk még hasonló kifejezéseket, és úgy tűnik, nem is annyira őrült beszéd ez. Sőt, még rendszer is van benne.

Bele is mélyedtem hát a Magyar Nemzeti Szövegtár sajtóból származó szövegeinek bugyraiba, és sok érdekes mondatot találtam ott. A sajtó nyelvéről úgy tartják, ez a stílusréteg képezi le legjobban a mindenkor beszélt köznyelvet. Másrészt éppen a sajtót szokták sokszor vádolni azzal, hogy pongyolaságból mindenféle egyeztetési hibát hagynak a cikke(ik)ben. Ebben az esetben azonban többnyire nem erről lesz szó, hanem a többes számnak egy kissé jelölt, mindnyájunk által közösen birtokolt használatáról.

(tovább…)

De kik azok a mieink?

A birtokos névmások egy különleges használatáról.

A Szülőföldem, Biharország című könyvében idézi Szabó Pál ezt a nyelvi szempontból is érdekes anekdotát:

Azt mondom: ellentmondásokkal terhes a történelem. Vegyük csak ennek az előbbi példának az ellenkezőjét is, amit Arany János említ később, a levert 49-es szabadságharc után. Egy szalontai parasztról ír, aki Arany füle hallatára azt mondja: “A mieink itt kergettek az imént egy bújdosó honvédot.”
Márhogy: a pandúrok a “mieink“! … Pedig, lám ez a paraszt igencsak azoknak a köleséri, tehát Szalonta környéki hajdúknak kései leszármazottja, akik Bocskai hadában ott ódalgatták a jól felszerelt német lovasokat az álmosdi út mentén, az erdőszélben, vagy gyújtották meg kovával, taplóval a puskaport a császáriak szekerein …

Szabó Pál háza Biharugrán

Szabó Pál háza Biharugrán

Az emberi nyelv a legteljesebb természetességgel tolerálja a kétértelműségek különböző fajtáit, és különösen így van ez akkor, ha névmásokat kell értelmeznünk. Arany Jánosban például a mieink birtokos névmás egy különleges használata váltott ki megrökönyödést a Szabó Pál által leírt helyzetben. De mi is számít pontosan birtokos névmásnak a magyarban, és mitől különleges a fenti idézetben is látható használata? Ezeket a kérdéseket vizsgálom meg ebben a cikkben, hogy a végére remélhetőleg nyelvészeti szempontból is jobban megértsük, miről szól a mieink dilemmája.

Az elején rögtön a mélynyelvtani alapokkal kezdeném, jobb ezen minél hamarabb túlesni. A magyar nyelv egyik jól ismert jellegzetessége, hogy a névmási birtokosok egyeznek számban és személyben a birtokszóval, és ez az egyeztetési viszony hasonlít ahhoz, ami a mondatban van a névmási alany és az ige között. Vessük össze például az alábbi két szerkezetet:

(tovább…)

A magam részirűl …

A birtokosként használt visszaható névmásokról.

Többször esett már szó a blogon arról, hogy a magyar egy úgynevezett névmásejtő nyelv. Ez azt jelenti, hogy a személyes névmásokat többnyire csak akkor tesszük ki, ha valamilyen okból külön nyomatékot akarunk rájuk helyezni. Így van ez akkor is, ha olyan birtokosról akarunk beszélni, aki már a birtokos szerkezet előtt meg lett említve a mondatban. Vegyük az alábbi két példát:

János egye meg a vacsoráját!
János egye csak meg az ő saját vacsoráját, ne a másét!

Elvileg mind a két mondatnak van egy olyan olvasata, amelyben Jánosnak nem a saját vacsoráját kell megennie, hanem valaki másét. Ezt az olvasatot most félretesszük ebben a cikkben, és csak azzal foglalkozunk, amikor a birtokos visszautal az alanyra (vagyis amikor a birtokos és az alany közt anaforikus viszony áll fenn). A János egye meg a vacsoráját mondatban a birtokszón megjelenő személyragozás (vacsorája) önmagában is képes beazonosítani egy birtokost, és mivel itt most nem a vacsora birtokosára koncentrálunk, a birtokost már külön névmásként nem is ejtjük ki. A második mondatban viszont igen, mert éppen két lehetséges birtokost akarunk szembeállítani egymással  a vacsorájukon keresztül.

A magyarban azonban nem csak ez a két lehetőség van anaforikus névmási birtokosok kifejezésére. Például a maga visszaható névmás is lehet birtokos, és így ha a birtokosra akarunk fókuszálni, megtehetjük mondjuk az alábbi két módon:

János egye csak meg az ő saját vacsoráját, ne a másét.
János egye csak meg a maga  vacsoráját, ne a másét.

Így elsőre nem nagyon van különbség a személyes névmási stratégia (az ő vacsorája) és a visszaható névmási stratégia közt (a maga vacsorája). Persze közelebbről megnézve azért mégis van, meg nyilván ezért is írom most ezt a bejegyzést. Szóval nézzük meg akkor, mi a visszaható névmási birtokosok három legfontosabb, megkülönböztető ismertetőjegye.

(tovább…)

Ikonicitás Kolozsváron

Magyar nyelvészeti konferencia (majdnem) a Szamosnál.

Ezen a héten pénteken kerül sor Kolozsváron a Motiváltság és nyelvi ikonicitás című konferenciára a BabeşBolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke valamint a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottságának szervezésében. A konferencián én is tartok egy előadást a magyar birtokos szerkezetről. A szervezők, Szilágyi N. Sándor és Kádár Edit, így foglalják össze az alapkérdést a konferenciafelhívásban:

Kolozsvári utca

Kolozsvári utca

A motiváltság, különösen a hangutánzás és hangulatfestés régóta foglalkoztatta a nyelv iránt (is) érdeklődőket. Bár sok minden még mindig tisztázásra vár ezen a téren, a hangalaki motiváltság bármiféle (tehát nemcsak hangutánzó vagy hangulatfestő) formájának ellenőrizhető tudományos módszerekkel történő vizsgálata mégis eléggé a perifériára szorult (legalábbis a magyar nyelvészetben).
Van olyan vélemény is, hogy ez inkább a stilisztikára tartozik. De ezzel csak odébb toltuk a problémát, a megértésével nem vagyunk előrébb. Az ilyen kutatásokat sokáig hátráltatta az a Saussure tekintélyével is megerősített vélemény, miszerint a hangalaki motiváltság csak egy illúzió, hiszen minden, amit beszéd közben használunk, csakis konvencionális lehet. Ez elég meggyőzően hangzott, hogy elfedhesse azt, hogy a konvencionalitás nem zárja ki a motiváltságot. Így aztán több helyt is tetten érhető az a szemlélet, hogy ha vannak is motivált nyelvi jelek, ilyenekből csak kevés van, nem jellemzőek, nem is érdemes velük foglalkozni. Ez is elég hihetően hangzik, amíg el nem kezdjük őket összeszámolni.

Az ikonicitás a nyelvi jelek motiváltságának egy lehetséges módja lehet: olyan kifejezéseket tekinthetünk ikonikusnak, amelyek nyelvi megformáltsága valamilyen módon kapcsolatba hozható azzal, amire utalnak. Például egy hangutánzó szó, mint a suttog, a hangalakjával is jelzi valamilyen módon, hogy milyen fajta eseményre utal. Ezzel szemben mondjuk a beszél szó hangalakja semmilyen módon nincs kapcsolatban azzal az eseménytípussal, amit a szó leír. (Az ikon kifejezés használata a jelek egy típusának leírására Charles Peirce munkásságából ered. Bővebben ezen a Wikipedia oldalon lehet a témáról olvasni.)

(tovább…)

Cikkek a részesesetről

Acta Linguistica Hungarica tematikus kötet a részesesetről.

Megjelent az Acta Linguistica Hungarica folyóirat 2014. évi első száma. Ezt a számot most én vendégszerkesztettem, és az apropóját egy 2012-es, Debrecenben tartott műhelykonferencia adta. A Debrecen Workshop on Argument Structure egy olyan háromnapos nyelvész összejövetel volt, ahol a vonzatszerkezetről (nyelvészesen: argumentumszerkezet) szóló előadások hangzottak el. Ennek a konferenciának az anyagából válogat az Acta mostani száma, és még egy másik ilyen tematikus szám jelenik majd meg az idei év második felében kollégáim szerkesztésében.

A különszám cikkei a részeseset (latinul dativus, magyarosan írva datívusz) nyelvtanát vizsgálják különböző nyelvekben és szerkezetekben:

Maris Camilleri, Shaimaa ElSadek, Louisa Sadler:
A cross dialectal view of the Arabic Dative Alternation
Katalin É. Kiss:
Ways of licensing Hungarian external possessors
Héctor Fernández-Alcalde:
Two types of datives in Spanish: caused possession vs. possessor raising
György Rákosi:
On dative causers in Hungarian

Mondhatni természetes, hogy mindegyik cikkben van egy kis névmási tartalom is – ezt foglalom itt most össze egy rövid kedvcsinálóként a Névmásblog olvasóinak.

(tovább…)