Névmásblog

Kezdőlap » Esettanulmányok

Category Archives: Esettanulmányok

Megint add oda nekem!

Még néhány gondolat a témában a felmérésünk eredményei alapján.


Néhány héttel ezelőtt írtam egy cikket itt a Névmásblogon az add oda nekem szerkezetről. Sokakat azért bizonytalanít el, mert az add ide nekem alternatívájának tekintve feleslegesnek és jelentésében ellentmondásosnak tűnhet. A cikkemben egyrészt amellett érveltem nyelvi adatok alapján, hogy az add oda nekem létező kifejezés, az oda nekem fordulat pedig kifejezetten gyakori más igék mellett. Kár lenne tagadni vagy tiltani a létezését, különösen akkor, amikor adott esetekben akár még jobban is hangzik az oda nekem, mint az ide nekem. Az igazán érdekes kérdések pedig ott kezdődnek, hogy mondjuk miért csak az ide helyén lehet néha az oda, fordítva azonban nem. Vagy akkor, amikor nem egyformán ítélünk meg első látásra nagyon hasonló mondatokat.

A cikk végén a Névmásblog olvasóit arra kértem, hogy szavazzanak néhány olyan mondatról, amelyekben az ad ige mellett az oda nekem kifejezés szerepel. Ezennel köszönöm mindenkinek, aki részt vett ebben a kis felmérésben, melyet a mai nappal lezártam. Az alábbi eredmények születtek:

1. Megkértem, hogy adja oda nekem a kislapátot.  (74 – 100%)

2. Miért nem akarod odaadni nekem a kislapátot? (62 – 84%)

3. Utálom a kislapátot nekem oda nem adó lányt.  (57 – 77%)

4. Add oda nekem vagy Józsikának a kislapátot! (53 – 72%)

5. Hát a kislapátot odaadod-e nekem? (40 – 54%)

6. Add oda nekem a kislapátot! (34 – 46%)

A tesztben legalább 1, legfeljebb pedig az összes (6 db) mondatot lehetett kiválasztani jóként. Egy résztvevő tehát több mondatot is elfogadhatott. A mondatok után zárójelben az szerepel, hogy az adott mondatra hányan szavaztak, a százalékok pedig azt mutatják, hogy az adott mondat a legtöbb szavazatot elért 1. mondathoz képest milyen arányú szavazatot kapott.

(tovább…)

Reklámok

Nyelvhasználati teszt lezárva

Röviden az eredményekről.


Júniusi posztomban egy kérdőív kitöltésére kértem a Névmásblog olvasóit. Mivel akkor nem mondtam meg, most leírom, hogy az érdekelt, ki hogyan használja a névelőt a magyar birtokos szerkezet egyes változataiban.

A tesztet a mai nappal lezártam. Összesen 149-en töltötték ki, akiknek ezúton mondok hálás köszönetet. A nyers adatokat elérhetővé tettem, ezen a linken lehet őket böngészni.

Az ICSH-n, Budapesten

Az ICSH-n, Budapesten

A kérdőív nyelvészeti háttere egy olyan téma, amivel már foglalkoztam két évvel ezelőtt, és most újra elővettem, hogy egy kicsit jobban elmélyedjek néhány kérdésben. Két éve a Névmásblogon is írtam erről a háttérről, itt és itt lehet elolvasni a két vonatkozó cikket. Ha valakit esetleg jobban érdekel a mögöttes nyelvészeti tartalom, elolvashatja ezt az idén megjelenő angol nyelvű cikkemet, vagy ezen az oldalon megnézheti annak az előadásnak az anyagát, amelyben a kérdőív eredményeiről beszéltem (kicsit le kell tekerni a presentation_ elnevezésű pdf fájlig).

Az előadást 2017. június 30-án tartottam, az MTA Székházban rendezett 13th International Conference on the Structure of Hungarian konferencián. Ez az angol nyelvű konferencia minden második évben szokott lenni vagy Magyarországon, vagy pedig valamelyik olyan külföldi kutatóközpontban, ahol foglalkoznak a magyarral. A programról és általában a konferenciáról itt lehet olvasni. És mivel most nagyon sok lett a link ebben a posztban, kivételesen beszúrtam egy képet is, amit egy kollégám készített rólam az előadás előtt. Mondjuk ez nem tudom, hogy mennyiben javítja a helyzetet – mindenesetre még egyszer köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet.

Rákosi György
2017. augusztus 7.

Add ide nekem? Add oda nekem?

Ide-oda érvelgetések.


Vannak mondatok, amiket mindig csak mástól hallunk. Ilyen az add oda nekem fordulat is, a magyar nyelv művelésével foglalkozó írások és a magyar nyelvért aggódók egyik kedvenc vesszőparipája. Az vele az elvi gond, hogy az oda használata az eltávolítás képzetét idézi fel, és mivel az add nekem felhívás egyébként valaminek a hozzám (vagyis a beszélőhöz) közelítésére szólít fel, helyes vagy helyesebb azt mondani, hogy add ide nekem. Sőt, akár el is hagyható még az ide is, viszont tegyük bele a mondatba azt, hogy kérlek, ha már udvariasan meg akarunk kérni valakit. De az add oda nekem ebben a megközelítésben mindenképpen egy ellentmondásos, és emiatt kerülendő szerkezet: ha nekem jön valami, akkor nem távolodik, hanem közeledik. Ide vele!

Egy nyelvésznek nem feladata, hogy ízlésbeli kérdésekről nyilatkozzon – ezt akkor is el kell mondanom, ha már esetleg unalmasnak hat. Minden olyan szerkezetet a nyelv részének kell tekintenünk, amit legalább a beszélők egy csoportja látható rendszerességgel használ. Az add oda nekem kifejezés pedig ilyen, hiszen teljesen jó a magyar anyanyelvű beszélők legalább egy részének. A nyelvművelő irodalom is pontosan azért foglalkozik vele, mert létezik. Ezzel szemben nem létezik olyan tagadó szerkezet, hogy add ne oda nekem, mert ha tagadni akarjuk a mondatot, akkor senki sem használná ezt a változatot az általánosan elfogadott ne add oda nekem helyett. A magyar nyelv minden szabatos leírásának számot kell adnia arról, hogy az előbbi nem része a magyarnak, az utóbbi viszont igen. Ha kicsit jobban szétnézünk az ide-oda adatok közt, akkor hamar nyilvánvalóvá is válik, hogy egyáltalán nem cserélgethető szabadon az oda és az ide. Ha úgy tetszik, a nyelvészeti feladat éppen az, hogy megértsük, mikor és miért válthatnak egyes beszélők az idéről az odára a mondatjelentés alapvető megváltozása nélkül, és hogy miért nem nagyon működik ez a csere az ellentétes irányban. Ezekről a kérdésekről szól ez a bejegyzés, és a végén mindettől függetlenül szavazni is lehet az itt tárgyalt szerkezetekről. (tovább…)

Veszélyben a haza?

A nép egymást gyűlöli.


A tavasz csalhatatlan hírnökei a március 15-i beszédek. Megszoktuk őket, mint az újra jelentkező madárdalt, és úgy is tudunk nekik örülni, ha éppen nem is hallgatjuk őket végig. Az idei március is ebben a szellemben telt volna, most azonban kivételesen fülön talált egy a sajtó által valamiért újonnan felkapott mondat a miniszterelnökünk 2008-as március 15-i beszédéből. A rend kedvéért idézem a vonatkozó szövegrész tágabb környezetét is:

A nagyméltóságú helytartótanácsok azt szeretik, ha a nép egymást gyűlöli. Szomszéd a szomszédot, beteg az orvost, tanár a diákot, jobb módú a szegényt, nyugdíjas az egyetemistát, azaz mindenki mindenkit. Mert amíg egymást marjuk, addig nincs időnk és erőnk kimondani, hogy a király meztelen.

(Orbán Viktor 2008. március 15-i ünnepi beszédéből) 

A nép egymást gyűlöli? Ez meg milyen dolog? Mármint az egymás gyűlölése nem szép egyáltalán, de ettől függetlenül tudunk ilyet mondani a magyarban? Ezt vizsgáljuk ebben a cikkben, és a végén szavazni is lehet! Ami Petőfinek a rónák végtelenje, az nekünk a nyelvtan: barangoljunk kicsit a kölcsönös névmás használatának tengersík vidékin.
(tovább…)

Panta rhei

A japán megszólító névmások változékony természetéről.


Egyetlen egy japán megszólító névmás
sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba,
mert a folyó nem ugyanabban történelmi korban folyik,
és ő már nem ugyanaz a névmás.

Németh Margarita vendégcikke
a Névmásblogon

Tu és vous (francia), ti és vi (horvát), vós és vostè (katalán), du és sie (német), tu és voce (portugál), ty (ты) és vy (вы) (orosz). Csak néhány példa az európai nyelvekben gyakorta előforduló jelenségre, az ún. T-V rendszerre, melynek lényege, hogy egy többes számú névmást használunk egyes számú udvarias alak kifejezésére. Vagyis ha tegeződés helyett magázódni szeretnénk, akkor egy olyan névmási formát használunk, ami eredetileg egy mezei többes számú névmás volt, mint a magyar ti vagy az ők. A T- és V-névmások megkülönböztetéséről jó összefoglalót közöl Brown és Gilman (1968). Állításuk szerint a T-V formák használata függ a beszélgetésben részt vevő felek hatalmi viszonyaitól és a közöttük lévő meghittségtől vagy attól, hogy mennyire szolidárisak egymással. Az egyik forma (többnyire az E/2. személyű alak) jelzi a familiáris, vagyis közvetlenebb kapcsolatot, míg a másik forma (általában a T/2. személyű) számít udvariasabbnak és a magyar magázó formákhoz hasonlítható. A T-V rendszer elnevezése a latinból ered, a T a tu (te, E/2.) míg a V a vos (ti, T/2.) névmásokra utal.

Brown és Gilman elképzelése szerint ez a felosztás a negyedik századból ered, amikor a többes számú vos alakot a császár megszólítására kezdték használni. Ez a fajta használat később továbbterjedt és már nemcsak az uralkodók, de minden hatalommal bíró személy megszólításakor erősen javasolt volt az udvariasabb többes számú alakot alkalmazni. Nagyjából a 12. és 14. században vált állandó gyakorlattá az, hogy a T-névmást alacsonyabb rangú személyekkel szemben (pld. szolgák vagy gyerekek) alkalmazták, de ez az alacsonyabb rangú illető viszonzásképpen mindig az udvarias V-névmással válaszolt vissza. Ebben az időben az ugyanabból a társadalmi osztályból származó emberek kölcsönösen ugyanazt a névmási megszólítást használták, vagyis míg a felsőbb osztályok tagjai V-névmással szólították meg egymást, addig az alsóbb rétegekbe tartozók általában a T-névmással éltek. Később, egyenrangú felek között, amikor a hatalmi különbség már nem számított a legfontosabb tényezőnek két ember kapcsolatában, a szolidaritás fokát és milyenséget, a közelséget és az intimitást volt hivatott kifejezni a kölcsönös T- vagy V-használat. Az utóbbi annál valószínűbb, minél kisebb a szolidaritás a felek között. Míg a 19. századig a hatalmi viszonyok határozták meg a T-V névmások használatát, addig manapság sokkal nagyobb hangsúly esik az összetartozás, a kölcsönös együttérzés a közelség kifejezésére. Így míg a T-névmás használata mindkét fél részéről kölcsönös közeledést és szolidaritást fejez ki, addig a V-névmás alkalmazása eltávolítja a feleket egymástól.

(tovább…)

Mit üzenjünk Brüsszelnek? És kik is ők?

Kampánynyelvi búvárlatok.


Újra feltűntek az utak mellett a nagy kék plakátok és a legtöbbünket már valószínűleg személyesen meg is szólították, hogy „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!”. A mondat elgondolkoztatta a Népszabadság munkatársait is, akik „Helyesírás: nem értik” címmel rövid cikket írtak róla a lap múlt szombati (2016. május 21.) számában. A teljes cikk itt olvasható.

Az alapvető gondjukat így foglalják össze a szerzők:

A plakátokon olvasható mondat a grammatika szabályait figyelembe véve helytelen, mivel nem egyezteti az alanyt és az annak megfelelő személyes névmást, illetve az utána következő kifejezés egyes vagy többes számú alakját.

Nem értjük? Mit mondjak, ezen a ponton én sem teljesen. Főleg úgy, hogy a cikk címe a helyesírásra hívja fel a figyelmet, de utána mégis egy állítólagos nyelvtani (=grammatikai) problémát vet fel. Ezek azok a pillanatok, amikor hajlamos vagyok elfogadni, hogy tényleg nem sok értelme van az iskolai nyelvtantanításunknak. De olvassunk tovább:

(tovább…)

Gyerekek és névmások 2

Mit tudnak az ovisok a névmásokról?


Bő egy évvel ezelőtt beszámoltam itt a Névmásblogon a Tóth Enikő kollégámmal közösen folytatott gyereknyelvi kísérleteinkről. Akkor éppen annak a munkának a közepén voltunk, amit aztán 2015 nyarára sikeresen be is fejeztünk. De mivel csak most jelent meg a kísérletek eredményeit bemutató angol nyelvű cikkünk az Acta Linguistica Hungarica folyóiratban, a blogra korábban beígért második cikket is csak most ültem neki megírni.

És hogy miről is szólnak ezek a kísérletek? Nos, azt kutatjuk, hogyan sajátítják el a gyerekek a magyar névmások használatának néhány alapvető szabályát. Két óvodás korosztályt vizsgáltunk az idősebbek közül: középső csoportosokat és nagycsoportosokat. Azért nem a nagyon kicsiket, mert a nagyobbaknak már egészen közel van a nyelvtani tudása a felnőttekéhez. Viszont még ők sem teljesen felnőtt módra használják a nyelvet. Kicsit még finomhangolniuk kell néhány ponton és éppen ezek azok a pontok, ahol nagyon érdekes felfedezések várnak még ránk. Ha megértjük, hogy mi okoz nehézséget a gyerekeknek, akkor valósabb képet kaphatunk a felnőttek nyelvtanáról is.

A kísérletek körülményeinek részletesebb leírása az előző cikkben olvasható. Itt most ismertetem a két kísérlet eredményeit és röviden összefoglalom, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből.

(tovább…)

A kevesebb lehet több, de a több nem nagyon lehet kevesebb

A birtoktöbbesítő jel használatáról.


Egy embernek egy felesége van. Vagy egy férje. Ha pedig több házaspár megy egymással vacsorázni, akkor egyszerre több házastárs is jelen lesz. Mi történik ekkor? A hölgyek a férjükkel vagy a férjeikkel mennek? És az urak? Ők a feleségükkel vagy a feleségeikkel jelennek meg? Talán sejthető, hogy most sem az etikett mélységeibe fogok elmerülni, ellenben itt van ez a birtoktöbbesítő jelnek nevezett –i toldalék, amiről viszont annál érdekesebb dolgokat lehet elmondani. Kicsit túlmutat ez a téma is a névmások szűkebb értelemben vett nyelvtanán, de mivel sokszor esik erről a kis toldalékról szó, szívesen bonyolódok egy kis kalandozásra.

A vacsorapéldánál az jelenti a gondot, hogy ha mondjuk öt pár vesz részt, akkor mind a két fajtából összesen öt házastársról beszélünk. Ez elvileg többes számot kívánna meg, viszont ha nem az öt feleségről vagy férjről gondolkodunk egy kupacban, akkor az egyes párokban csak egy-egy férj vagy feleség van. Ezért a hagyományos nyelvtanok azt szokták tanácsolni, hogy egyes számot használjunk, vagyis hogy inkább mondjuk azt, hogy A hölgyek a férjükkel jöttek. Már csak azért is, mert A hölgyek a férjeikkel jöttek azt is jelenthetné, hogy minden hölgynek több férje van, ami ugye nonszensz. Általában véve pedig elkerülhetünk nem várt kétértelműségeket azzal, hogy ha fejenként egy birtok esetén nem használjuk a birtoktöbbesítő jelet (a fiúk könyve – mindenkinek egy), fejenként több birtok esetén viszont igen (a fiúk könyvei – mindenkinek több könyve is van).

Az emberi nyelvnek azonban lényegi tulajdonsága, hogy jól tolerálja a többértelműségeket. Vegyük észre például, hogy a fiúk könyve leírás akkor is használható, ha sok fiúnak közösen van egy darab könyve. Tehát nem nagyon van ebben az esetben sem olyan, hogy a tágabb kontextus ismerete nélkül tökéletesen egyértelműsített szerkezeteket tudnánk előállítani. Lehet, hogy jó dolog egyértelműnek lenni, csak azért nem olyan egyszerű. Ebben a cikkben most azt próbáljuk meg körüljárni, hogy mikor lehet és mikor nem lehet birtoktöbbesítő jelet használni és milyen kétértelműségek jelenhetnek meg akkor, ha használjuk.

(tovább…)

Vele vagy nélküle 2

A felmérésünk tanulságai: nem minden névmási birtokos szereti a névelőt.

A Névmásblog 2015. augusztusi cikkét egy szavazás zárta. Ebben arról lehetett dönteni, mennyire tetszik vagy nem tetszik az olvasóknak a névmási birtokos melletti határozott névelő olyan mondatokban, mint A lányok felfedezték a maguk határait vagy A lányok felfedezték az egymás határait. Ezúton is köszönöm mindenkinek a beérkezett 231 szavazatot, amivel nemcsak a témában folytatott kutatásaimhoz járultak hozzá, hanem annak a cikknek a folytatásához is. Ami ez.

A tesztben összesen hét mondat szerepelt. Ez nem csak mágikus szám, de még viszonylag jól fejben is tartható. A mondatokat és az eredményeket a lenti táblázat összegzi.

névelők és névmási birtokosok

Az instrukció a következő volt: “Melyik nem hangzik jól? Válasszuk ki azokat a mondatokat, amelyekben a birtokos és a névelő nem illenek össze”. Tetszőleges számú mondatot ki lehetett választani, akár az összeset is. A táblázat második oszlopában szereplő szám azt mutatja, hogy hány elutasító szavazatot kapott az adott mondat. A legtöbb szavazatot az A lányok felfedezték a jómaguk határait mondat kapta, összesen 58-at. Nem biztos, hogy minden szavazó elutasította ezt a mondatot, de a legtöbben ezt választották. Ehhez mértem a többi mondat elutasítottságát úgy, hogy az 58 szavazatot 100%-nak tekintve a többi mondatra érkező elutasító szavazat arányát ehhez az 58-hoz mérten adtam meg. A százalékos arányok a harmadik oszlopban láthatók.

(tovább…)

Vele vagy nélküle?

A névmási birtokosok és a határozott névelő kapcsolatáról.

A szavak olyanok, mint az emberek. Van, hogy jól elvannak egymással, máskor meg nem; és nem is mindig könnyű rájönni, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Vegyük példának okáért a keresztségben a határozott névelő nevet kapott a(z) szócskát. Igazán nem válogatós egy valaki, jóformán minden főnévvel jól megfér. Persze nem minden kapcsolatot néznek jó szemmel az emberek. Azt például sokan nem szeretik, ha egy személynév elé tesszük a névelőt. Tehát nem a Petivel vagy a Csillával, hanem Petivel vagy Csillával szeretnének sokan találkozni. A személynevek névelőzését többnyire (buda)pesties jelenségnek tartják, de úgy tűnik, egyre jobban terjed a dolog és megvan a maga elfogadottsága a megfelelő élethelyzetekben (lásd a Nyest cikkét).

Vannak azonban továbbra is olyan nyelvjárások (vagy regionális köznyelvek), amelyekben a személynevek saját jogukon nem kapnak névelőt, ugyanakkor birtokosként együtt járnak a névelővel:

(1)  a Péter kalapja 

Ez egy olyan szerkezet, ahol azok is megtűrik a névelőt a személynév előtt, akik egyébként nem szeretik ezt a fajta névelőzést. Szabolcsi Anna (Szabolcsi-Laczkó 1992) hívta fel ennek a ténynek a jelentőségére a figyelmet, ugyanis ebből látszik, hogy itt nem is a személynévi birtokossal (Péter) van szorosabb kapcsolatban a névelő, hanem a birtokszóval (kalapja). Ők máskor teljesen közvetlenül is összejönnek (lásd: a kalapja), csak hát néha bonyolódnak a dolgok és belép a kapcsolatba harmadikként a személynévi birtokos is.

(tovább…)