Névmásblog

Kezdőoldal » Esettanulmányok

Category Archives: Esettanulmányok

Veszélyben a haza?

A nép egymást gyűlöli.


A tavasz csalhatatlan hírnökei a március 15-i beszédek. Megszoktuk őket, mint az újra jelentkező madárdalt, és úgy is tudunk nekik örülni, ha éppen nem is hallgatjuk őket végig. Az idei március is ebben a szellemben telt volna, most azonban kivételesen fülön talált egy a sajtó által valamiért újonnan felkapott mondat a miniszterelnökünk 2008-as március 15-i beszédéből. A rend kedvéért idézem a vonatkozó szövegrész tágabb környezetét is:

A nagyméltóságú helytartótanácsok azt szeretik, ha a nép egymást gyűlöli. Szomszéd a szomszédot, beteg az orvost, tanár a diákot, jobb módú a szegényt, nyugdíjas az egyetemistát, azaz mindenki mindenkit. Mert amíg egymást marjuk, addig nincs időnk és erőnk kimondani, hogy a király meztelen.

(Orbán Viktor 2008. március 15-i ünnepi beszédéből) 

A nép egymást gyűlöli? Ez meg milyen dolog? Mármint az egymás gyűlölése nem szép egyáltalán, de ettől függetlenül tudunk ilyet mondani a magyarban? Ezt vizsgáljuk ebben a cikkben, és a végén szavazni is lehet! Ami Petőfinek a rónák végtelenje, az nekünk a nyelvtan: barangoljunk kicsit a kölcsönös névmás használatának tengersík vidékin.
(tovább…)

Panta rhei

A japán megszólító névmások változékony természetéről.


Egyetlen egy japán megszólító névmás
sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba,
mert a folyó nem ugyanabban történelmi korban folyik,
és ő már nem ugyanaz a névmás.

Németh Margarita vendégcikke
a Névmásblogon

Tu és vous (francia), ti és vi (horvát), vós és vostè (katalán), du és sie (német), tu és voce (portugál), ty (ты) és vy (вы) (orosz). Csak néhány példa az európai nyelvekben gyakorta előforduló jelenségre, az ún. T-V rendszerre, melynek lényege, hogy egy többes számú névmást használunk egyes számú udvarias alak kifejezésére. Vagyis ha tegeződés helyett magázódni szeretnénk, akkor egy olyan névmási formát használunk, ami eredetileg egy mezei többes számú névmás volt, mint a magyar ti vagy az ők. A T- és V-névmások megkülönböztetéséről jó összefoglalót közöl Brown és Gilman (1968). Állításuk szerint a T-V formák használata függ a beszélgetésben részt vevő felek hatalmi viszonyaitól és a közöttük lévő meghittségtől vagy attól, hogy mennyire szolidárisak egymással. Az egyik forma (többnyire az E/2. személyű alak) jelzi a familiáris, vagyis közvetlenebb kapcsolatot, míg a másik forma (általában a T/2. személyű) számít udvariasabbnak és a magyar magázó formákhoz hasonlítható. A T-V rendszer elnevezése a latinból ered, a T a tu (te, E/2.) míg a V a vos (ti, T/2.) névmásokra utal.

Brown és Gilman elképzelése szerint ez a felosztás a negyedik századból ered, amikor a többes számú vos alakot a császár megszólítására kezdték használni. Ez a fajta használat később továbbterjedt és már nemcsak az uralkodók, de minden hatalommal bíró személy megszólításakor erősen javasolt volt az udvariasabb többes számú alakot alkalmazni. Nagyjából a 12. és 14. században vált állandó gyakorlattá az, hogy a T-névmást alacsonyabb rangú személyekkel szemben (pld. szolgák vagy gyerekek) alkalmazták, de ez az alacsonyabb rangú illető viszonzásképpen mindig az udvarias V-névmással válaszolt vissza. Ebben az időben az ugyanabból a társadalmi osztályból származó emberek kölcsönösen ugyanazt a névmási megszólítást használták, vagyis míg a felsőbb osztályok tagjai V-névmással szólították meg egymást, addig az alsóbb rétegekbe tartozók általában a T-névmással éltek. Később, egyenrangú felek között, amikor a hatalmi különbség már nem számított a legfontosabb tényezőnek két ember kapcsolatában, a szolidaritás fokát és milyenséget, a közelséget és az intimitást volt hivatott kifejezni a kölcsönös T- vagy V-használat. Az utóbbi annál valószínűbb, minél kisebb a szolidaritás a felek között. Míg a 19. századig a hatalmi viszonyok határozták meg a T-V névmások használatát, addig manapság sokkal nagyobb hangsúly esik az összetartozás, a kölcsönös együttérzés a közelség kifejezésére. Így míg a T-névmás használata mindkét fél részéről kölcsönös közeledést és szolidaritást fejez ki, addig a V-névmás alkalmazása eltávolítja a feleket egymástól.

(tovább…)

Mit üzenjünk Brüsszelnek? És kik is ők?

Kampánynyelvi búvárlatok.


Újra feltűntek az utak mellett a nagy kék plakátok és a legtöbbünket már valószínűleg személyesen meg is szólították, hogy „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!”. A mondat elgondolkoztatta a Népszabadság munkatársait is, akik „Helyesírás: nem értik” címmel rövid cikket írtak róla a lap múlt szombati (2016. május 21.) számában. A teljes cikk itt olvasható.

Az alapvető gondjukat így foglalják össze a szerzők:

A plakátokon olvasható mondat a grammatika szabályait figyelembe véve helytelen, mivel nem egyezteti az alanyt és az annak megfelelő személyes névmást, illetve az utána következő kifejezés egyes vagy többes számú alakját.

Nem értjük? Mit mondjak, ezen a ponton én sem teljesen. Főleg úgy, hogy a cikk címe a helyesírásra hívja fel a figyelmet, de utána mégis egy állítólagos nyelvtani (=grammatikai) problémát vet fel. Ezek azok a pillanatok, amikor hajlamos vagyok elfogadni, hogy tényleg nem sok értelme van az iskolai nyelvtantanításunknak. De olvassunk tovább:

(tovább…)

Gyerekek és névmások 2

Mit tudnak az ovisok a névmásokról?


Bő egy évvel ezelőtt beszámoltam itt a Névmásblogon a Tóth Enikő kollégámmal közösen folytatott gyereknyelvi kísérleteinkről. Akkor éppen annak a munkának a közepén voltunk, amit aztán 2015 nyarára sikeresen be is fejeztünk. De mivel csak most jelent meg a kísérletek eredményeit bemutató angol nyelvű cikkünk az Acta Linguistica Hungarica folyóiratban, a blogra korábban beígért második cikket is csak most ültem neki megírni.

És hogy miről is szólnak ezek a kísérletek? Nos, azt kutatjuk, hogyan sajátítják el a gyerekek a magyar névmások használatának néhány alapvető szabályát. Két óvodás korosztályt vizsgáltunk az idősebbek közül: középső csoportosokat és nagycsoportosokat. Azért nem a nagyon kicsiket, mert a nagyobbaknak már egészen közel van a nyelvtani tudása a felnőttekéhez. Viszont még ők sem teljesen felnőtt módra használják a nyelvet. Kicsit még finomhangolniuk kell néhány ponton és éppen ezek azok a pontok, ahol nagyon érdekes felfedezések várnak még ránk. Ha megértjük, hogy mi okoz nehézséget a gyerekeknek, akkor valósabb képet kaphatunk a felnőttek nyelvtanáról is.

A kísérletek körülményeinek részletesebb leírása az előző cikkben olvasható. Itt most ismertetem a két kísérlet eredményeit és röviden összefoglalom, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből.

(tovább…)

A kevesebb lehet több, de a több nem nagyon lehet kevesebb

A birtoktöbbesítő jel használatáról.


Egy embernek egy felesége van. Vagy egy férje. Ha pedig több házaspár megy egymással vacsorázni, akkor egyszerre több házastárs is jelen lesz. Mi történik ekkor? A hölgyek a férjükkel vagy a férjeikkel mennek? És az urak? Ők a feleségükkel vagy a feleségeikkel jelennek meg? Talán sejthető, hogy most sem az etikett mélységeibe fogok elmerülni, ellenben itt van ez a birtoktöbbesítő jelnek nevezett –i toldalék, amiről viszont annál érdekesebb dolgokat lehet elmondani. Kicsit túlmutat ez a téma is a névmások szűkebb értelemben vett nyelvtanán, de mivel sokszor esik erről a kis toldalékról szó, szívesen bonyolódok egy kis kalandozásra.

A vacsorapéldánál az jelenti a gondot, hogy ha mondjuk öt pár vesz részt, akkor mind a két fajtából összesen öt házastársról beszélünk. Ez elvileg többes számot kívánna meg, viszont ha nem az öt feleségről vagy férjről gondolkodunk egy kupacban, akkor az egyes párokban csak egy-egy férj vagy feleség van. Ezért a hagyományos nyelvtanok azt szokták tanácsolni, hogy egyes számot használjunk, vagyis hogy inkább mondjuk azt, hogy A hölgyek a férjükkel jöttek. Már csak azért is, mert A hölgyek a férjeikkel jöttek azt is jelenthetné, hogy minden hölgynek több férje van, ami ugye nonszensz. Általában véve pedig elkerülhetünk nem várt kétértelműségeket azzal, hogy ha fejenként egy birtok esetén nem használjuk a birtoktöbbesítő jelet (a fiúk könyve – mindenkinek egy), fejenként több birtok esetén viszont igen (a fiúk könyvei – mindenkinek több könyve is van).

Az emberi nyelvnek azonban lényegi tulajdonsága, hogy jól tolerálja a többértelműségeket. Vegyük észre például, hogy a fiúk könyve leírás akkor is használható, ha sok fiúnak közösen van egy darab könyve. Tehát nem nagyon van ebben az esetben sem olyan, hogy a tágabb kontextus ismerete nélkül tökéletesen egyértelműsített szerkezeteket tudnánk előállítani. Lehet, hogy jó dolog egyértelműnek lenni, csak azért nem olyan egyszerű. Ebben a cikkben most azt próbáljuk meg körüljárni, hogy mikor lehet és mikor nem lehet birtoktöbbesítő jelet használni és milyen kétértelműségek jelenhetnek meg akkor, ha használjuk.

(tovább…)

Vele vagy nélküle 2

A felmérésünk tanulságai: nem minden névmási birtokos szereti a névelőt.

A Névmásblog 2015. augusztusi cikkét egy szavazás zárta. Ebben arról lehetett dönteni, mennyire tetszik vagy nem tetszik az olvasóknak a névmási birtokos melletti határozott névelő olyan mondatokban, mint A lányok felfedezték a maguk határait vagy A lányok felfedezték az egymás határait. Ezúton is köszönöm mindenkinek a beérkezett 231 szavazatot, amivel nemcsak a témában folytatott kutatásaimhoz járultak hozzá, hanem annak a cikknek a folytatásához is. Ami ez.

A tesztben összesen hét mondat szerepelt. Ez nem csak mágikus szám, de még viszonylag jól fejben is tartható. A mondatokat és az eredményeket a lenti táblázat összegzi.

névelők és névmási birtokosok

Az instrukció a következő volt: “Melyik nem hangzik jól? Válasszuk ki azokat a mondatokat, amelyekben a birtokos és a névelő nem illenek össze”. Tetszőleges számú mondatot ki lehetett választani, akár az összeset is. A táblázat második oszlopában szereplő szám azt mutatja, hogy hány elutasító szavazatot kapott az adott mondat. A legtöbb szavazatot az A lányok felfedezték a jómaguk határait mondat kapta, összesen 58-at. Nem biztos, hogy minden szavazó elutasította ezt a mondatot, de a legtöbben ezt választották. Ehhez mértem a többi mondat elutasítottságát úgy, hogy az 58 szavazatot 100%-nak tekintve a többi mondatra érkező elutasító szavazat arányát ehhez az 58-hoz mérten adtam meg. A százalékos arányok a harmadik oszlopban láthatók.

(tovább…)

Vele vagy nélküle?

A névmási birtokosok és a határozott névelő kapcsolatáról.

A szavak olyanok, mint az emberek. Van, hogy jól elvannak egymással, máskor meg nem; és nem is mindig könnyű rájönni, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Vegyük példának okáért a keresztségben a határozott névelő nevet kapott a(z) szócskát. Igazán nem válogatós egy valaki, jóformán minden főnévvel jól megfér. Persze nem minden kapcsolatot néznek jó szemmel az emberek. Azt például sokan nem szeretik, ha egy személynév elé tesszük a névelőt. Tehát nem a Petivel vagy a Csillával, hanem Petivel vagy Csillával szeretnének sokan találkozni. A személynevek névelőzését többnyire (buda)pesties jelenségnek tartják, de úgy tűnik, egyre jobban terjed a dolog és megvan a maga elfogadottsága a megfelelő élethelyzetekben (lásd a Nyest cikkét).

Vannak azonban továbbra is olyan nyelvjárások (vagy regionális köznyelvek), amelyekben a személynevek saját jogukon nem kapnak névelőt, ugyanakkor birtokosként együtt járnak a névelővel:

(1)  a Péter kalapja 

Ez egy olyan szerkezet, ahol azok is megtűrik a névelőt a személynév előtt, akik egyébként nem szeretik ezt a fajta névelőzést. Szabolcsi Anna (Szabolcsi-Laczkó 1992) hívta fel ennek a ténynek a jelentőségére a figyelmet, ugyanis ebből látszik, hogy itt nem is a személynévi birtokossal (Péter) van szorosabb kapcsolatban a névelő, hanem a birtokszóval (kalapja). Ők máskor teljesen közvetlenül is összejönnek (lásd: a kalapja), csak hát néha bonyolódnak a dolgok és belép a kapcsolatba harmadikként a személynévi birtokos is.

(tovább…)

Erre is figyeljünk, ha külföldre megyünk

Van, ahol ejtik a névmásokat!

Sok mindenre érdemes felkészülni, ha az ember külföldre utazik. Ott van például a nyelv. Nem mindenütt értik jól a nagy világnyelveket, vagy ha igen, akkor is többnyire szívesen veszik a helyiek, ha utazáskor, a szállodában, az étteremben vagy a piacon tudunk használni néhány kifejezést az ő nyelvükön. Én mindig igyekszek is néhány alapvető fordulatot megtanulni a helyi nyelven, ha külföldre utazom – aztán vagy működik a dolog, vagy nem. És persze nem árt, ha egy kicsit tisztában vagyunk az adott nyelv főbb nyelvtani jellegzetességeivel. Például olyan kérdésekkel, mint hogy kötelező-e kitenni a névmási alanyokat egy kijelentő mondatban, vagy el lehet őket hagyni.

Ahogy többször volt már róla a szó a Névmásblogon, a magyarban nyugodtan választhatjuk a második lehetőséget. Ha nincs rá különösebb szükség, vagyis ha nem akarjuk nyomatékosítani az alanyt vagy szembeállítani valaki mással, akkor egyszerűen nem használjuk a névmásokat. Ezt hívják a nyelvészek névmásejtésnek, a magyar pedig egy névmásejtő nyelv. Tehát vagy így beszélünk: (tovább…)

Ez most az övék, az övéké vagy esetleg az övéjük?

A magyar birtokos névmások alakváltozatairól.

Esett már szó itt a Névmásblogon a magyar birtokos névmásokról a mieink szófordulat egy érdekes használata kapcsán, de a birtokos névmások nyelvtana tartogat még sok más érdekességet is. Most ezek közül veszek elő egy olyan kérdést, amely időről időre felbukkan a magyar nyelvvel foglalkozó írásokban. Ha nagyon tisztelünk valakiket, akkor kié minden tiszteletünk? Az övék, az övéké vagy esetleg az övéjük? Miért van a birtokos névmásnak gyakran több alakja is jelen a nyelvben és mi lehet a különbség köztük? Ennek járunk most utána ebben a cikkben.

A bevett változatban minden tisztelünk az övék. Létezik egy olyan hagyomány a témával foglalkozó írásokban, mely szerint az övéké változatban felesleges elemismétlés van, hiszen kétszer szerepel benne az é birtokjel. Viszont akár felesleges, akár nem, sok beszélőnek mégis teljesen jó ez a változat is. Sőt, van akinek ez a jobb, és ez egy olyan tény, amivel számot kell vetnünk. De azt sem felejthetjük el, hogy az elemismétlés egyáltalán nem egy általánosan elfogadható stratégia. A T/3 névmás például ők, és senki sem kettőzi meg a többes szám jelét, hogy aztán mondjuk őkek-ként ejtse ki a névmást. Pedig elvileg lehetséges lenne. Szóval miért van az, hogy az övéké esetében mégis megkettőződni látszik egy toldalék és az eredmény sokak számára elfogadható? És mi a helyzet akkor az övéjük változattal? Amikor ezekre a kérdésekre próbálunk valamennyire rendszerszerű válaszokat adni, nem szabad azért elfelejteni azt sem, hogy a névmásoknak sokszor vannak némileg furcsa alakjaik más nyelvekben is. Mivel a névmások nagyon gyakoriak, a furcsa változatok is könnyen elterjedhetnek, ha megszereti őket valamiért egy beszélői közösség. És persze ha közelebbről megvizsgáljuk őket, akkor azért ezek a furcsa alakok sem teljesen furák. Csak kicsit.

(tovább…)

Minden oroszok cárja

Egy különleges többes szám a magyarban.

A magyar nyelv egyik jól ismert tulajdonsága, hogy takarékosan bánik a többes szám nyelvtani kifejezésével a főnévi csoporton belül. Eleve nem is feltétlen kell többes szám ahhoz, hogy több dologról beszéljünk: a Tojást vettem mondat tetszőleges számú tojás megvétele esetén igaz lehet, és ehhez nem kell a többes számú tojásokat alakot használnunk. Másrészt a főnév különféle számosságot vagy mennyiséget jelző módosítói után sem használunk többes számot. Tehát azt mondjuk, hogy három alma, néhány gyerek, vagy minden nap; és nem pedig azt, hogy három almák, néhány gyerekek vagy minden napok. Vagy akár minden orosz, és nem minden oroszok. De várjunk csak: olyan kifejezés viszont van, hogy minden oroszok cárja. Ez valami kivétel lenne? Részben igen, de ha kicsit belemélyedünk az adatokba, akkor találhatunk még hasonló kifejezéseket, és úgy tűnik, nem is annyira őrült beszéd ez. Sőt, még rendszer is van benne.

Bele is mélyedtem hát a Magyar Nemzeti Szövegtár sajtóból származó szövegeinek bugyraiba, és sok érdekes mondatot találtam ott. A sajtó nyelvéről úgy tartják, ez a stílusréteg képezi le legjobban a mindenkor beszélt köznyelvet. Másrészt éppen a sajtót szokták sokszor vádolni azzal, hogy pongyolaságból mindenféle egyeztetési hibát hagynak a cikke(ik)ben. Ebben az esetben azonban többnyire nem erről lesz szó, hanem a többes számnak egy kissé jelölt, mindnyájunk által közösen birtokolt használatáról.

(tovább…)