Névmásblog

Kezdőlap » Esettanulmányok » Határozók » Add ide nekem? Add oda nekem?

Add ide nekem? Add oda nekem?

Ide-oda érvelgetések.


Vannak mondatok, amiket mindig csak mástól hallunk. Ilyen az add oda nekem fordulat is, a magyar nyelv művelésével foglalkozó írások és a magyar nyelvért aggódók egyik kedvenc vesszőparipája. Az vele az elvi gond, hogy az oda használata az eltávolítás képzetét idézi fel, és mivel az add nekem felhívás egyébként valaminek a hozzám (vagyis a beszélőhöz) közelítésére szólít fel, helyes vagy helyesebb azt mondani, hogy add ide nekem. Sőt, akár el is hagyható még az ide is, viszont tegyük bele a mondatba azt, hogy kérlek, ha már udvariasan meg akarunk kérni valakit. De az add oda nekem ebben a megközelítésben mindenképpen egy ellentmondásos, és emiatt kerülendő szerkezet: ha nekem jön valami, akkor nem távolodik, hanem közeledik. Ide vele!

Egy nyelvésznek nem feladata, hogy ízlésbeli kérdésekről nyilatkozzon – ezt akkor is el kell mondanom, ha már esetleg unalmasnak hat. Minden olyan szerkezetet a nyelv részének kell tekintenünk, amit legalább a beszélők egy csoportja látható rendszerességgel használ. Az add oda nekem kifejezés pedig ilyen, hiszen teljesen jó a magyar anyanyelvű beszélők legalább egy részének. A nyelvművelő irodalom is pontosan azért foglalkozik vele, mert létezik. Ezzel szemben nem létezik olyan tagadó szerkezet, hogy add ne oda nekem, mert ha tagadni akarjuk a mondatot, akkor senki sem használná ezt a változatot az általánosan elfogadott ne add oda nekem helyett. A magyar nyelv minden szabatos leírásának számot kell adnia arról, hogy az előbbi nem része a magyarnak, az utóbbi viszont igen. Ha kicsit jobban szétnézünk az ide-oda adatok közt, akkor hamar nyilvánvalóvá is válik, hogy egyáltalán nem cserélgethető szabadon az oda és az ide. Ha úgy tetszik, a nyelvészeti feladat éppen az, hogy megértsük, mikor és miért válthatnak egyes beszélők az idéről az odára a mondatjelentés alapvető megváltozása nélkül, és hogy miért nem nagyon működik ez a csere az ellentétes irányban. Ezekről a kérdésekről szól ez a bejegyzés, és a végén mindettől függetlenül szavazni is lehet az itt tárgyalt szerkezetekről.

Általában az alábbi három érv közül válogatnak azok, akik az add oda nekem szerkezet létezését elfogadják. Egyrészt lehet egyfajta túlélő gyereknyelvi zárványnak tekinteni: a gyereknyelvben és a gyerekeknek címzett nyelvben sokszor hallható ez a fordulat, és a felnőttek egy része is átveszi. Ebben a megközelítésben az add oda (nekem) igazából nem túl jó a felnőtt nyelvben, de mégis hajlamosak vagyunk elfogadni, mert tudjuk, hogy a gyereknyelvben létezik. Tudomásom szerint azt még nem nézte meg senki, mennyire gyakori az add oda nekem a gyerekeknél, de most fogadjuk el azt az általános benyomást, hogy a gyerekek gyakran használják. Viszont ha ez így is van, abból még önmagában nem következik, hogy a felnőttek is használni fogják egymás közt. A gyerekek nyelvi fejlődésük során rendszerszerűen használnak olyan szerkezeteket, amelyek nem jók a felnőtt nyelvtanban, de ezeket aztán szépen ki is növik az általános iskola első éveire és felnőttként sem fognak már emlékezni rájuk. Jól ismert például, hogy a Ki adta oda Jánosnak a kislapátot? kérdésre az ovisok nyugodtan – és gyakran – válaszolnak úgy, hogy Kati odaadta neki a kislapátot, holott a felnőtteknél Kati adta oda neki a kislapátot lenne a válasz. Az ovis sorrendet senki sem használná mondjuk a felső tagozattól felfelé, pedig az oviban még nagyon is gyakori volt. Mindezek miatt az add oda nekem inkább tekinthető a felnőtt magyar saját jogon létező jelenségének. Annál is inkább, mert az elérhető adatok általában nem olyan szövegkörnyezetekben fordulnak elő, amelyek a gyereknyelvhez való visszanyúlás mozzanatát sugallják.

Egy másik fajta érv szerint az ide és az oda váltogatásával a nézőpontunkat tudjuk váltogatni. Az ad ige egy háromszereplős eseményt jelöl: valami eljut valakitől valaki másig (és sokszor egyúttal gazdát is cserél). Ha azt mondom, add ide nekem, akkor hozzám, a beszélőhöz jut el valami, és a saját nézőpontomból nézve én vagyok a végpontja ennek a mozgásnak. Ha azt mondom, add oda nekem, akkor is hozzám jut el a dolog, de felveszem a hallgató nézőpontját, és mivel tőle eltávolodik valami, jogos az oda használata. Bár ebben az érvelésben, mint látni fogjuk, lehet valamennyi igazság, van két komoly módszertani buktatója. Az egyik, hogy úgy tételezünk fel jelentésbeli különbséget a két változat között, hogy nincs független bizonyítékunk arról, hogy ez a különbség tényleg ott van a beszélők fejében. Honnan tudjuk, hogy tényleg nézőpontot vált az, aki az oda szóra vált itt (már ha ez egyáltalán váltás)? Tulajdonképpen arról van szó, hogy könnyen a körkörös érvelés csapdájába eshetünk: azért van nézőpontváltás, mert az oda szót használtuk; és ezért használtuk ezt a szót, mert nézőpontváltás van. A másik buktató az, hogy a nézőpontváltás feltételezése külön megszorítások hiányában egy nagyon erős eszközt ad a kezünkbe. Ha bármikor szabadon válthatunk nézőpontot, akkor akár azt is mondhatnánk: ideadom neked a kislapátot. Viszont ilyesmit nem nagyon mondunk, vagy legalábbis sokkal jelöltebb kontextus kell hozzá, mint ahhoz, hogy add oda nekem a kislapátot. Pedig az előbbi esetben is csak annyit kellene tennem beszélőként, hogy a hallgató perspektíváját veszem fel. Ideális esetben meg kellene tehát értenünk, mikor engedi meg a nyelv ezeket a fajta nézőpontváltásokat, és mikor nem, különben nem vagyunk sokkal beljebb, ahogy az egyszeri nyelvész mondaná.

A harmadik típusú érv szerint az oda nem feltétlen jelent a beszélőtől való távolodást, és legalább a beszélők egy része számára ez inkább csak egy jelentésében kiüresedett elem, egy tipikus magyar igekötő. Azt most tegyük félre, hogy mi az az igekötő, meg hogy mennyi értelme van az egész kategóriának, és csak úgy képzeljük el, hogy az oda lehet egy olyan jellegű szócska, mint mondjuk a meg, a be vagy a le, amiknek sokszor nehéz önálló jelentést tulajdonítani (lásd: megettem az almát/nagyon beettem/leettem magamat). Így abban, hogy add oda nekem, nincs is semmiféle eltávolítás már, és nehéz megmondani, hogy egyáltalán mit csinál ide az oda. Hasonlítsuk össze például ezt a két mondatot:

Add oda nekem a kislapátot.
Add nekem a kislapátot.

A másodikat leginkább akkor használjuk, ha szeretnénk, ha a kislapát a tulajdonunkba kerülne; az elsőt pedig akkor, ha csak úgy kölcsönkérjük. De hogy ez hogy jön ki abból, hogy az elsőben benne van az oda, azt elég nehéz lenne megmondani. Mindenesetre, ha valamilyen távolításról lenne szó, akkor inkább gondolhatnánk azt, hogy a tulajdonosváltáshoz kell az oda, hiszen jogi értelemben ott éppen nagyobb a távolság.

Mindezek után itt az ideje, hogy jó nyelvész szokás szerint adatokat kezdjünk nézegetni. Az alábbi mondatokat a Magyar Nemzeti Szövegtárból gyűjtöttem, és mondanom sem kell, hogy számomra mindegyik teljesen jó. A többségét kicsit lerövidítettem a nem releváns részek kihagyásával, de ez a lényegi jellemzőkön nem változtat:

Hozzák rendbe Tokajban a régi halászcsárda épületét, és adják oda nekem.
Nem, ő hagyta ott a kocsmában, hogy adják oda nekem.
Egy tízes bankót nyomott oda nekem a markomba.
Apám soha nem adta oda nekem az ekét, szerette a precíz szántást.

Mosolyogva nyújtotta oda nekem.
Az egyik szüreten szagos szőlőt hozott oda nekem.
Intett a rendőrnek, aki az intésre egy széket hozott oda nekem.
Ezt hozta oda nekem Kasos, hogy olvassam el neki.
Sellye egy filigrán, aranyozott, bizonytalan szilárdságú széket tolt oda nekem.
A rendőr megelőzi őt, és egy rémes pofont sóz oda nekem.
Gyermeki gyámoltalansággal tartotta oda nekem sebesült mutatóujját.
– Itt van! Fogja! – nyújtotta oda nekem.

Válogasson csak – szólt oda nekem -, azonnal visszajövök.
Azt mondják, a nőkkel is kikezdett – vetette oda nekem a sötétben.
Hát már ezt is megumboldáltátok – súgja oda nekem B. Pista, volt vámőr, szavalóművész.
– Hát te ki vagy? – kiabál oda nekem.
Tudod, mit súgott oda nekem a Mátyásban Amálka a kinevezésedről?

Bár a nemszeretem címkét az add oda nekem felszólításra szokták ráaggatni, az érvelés rendszeresen az, hogy az oda nekem fordulat nem használható felém irányuló mozgás esetén (a mozgást itt most vehetjük néha kicsit átvittebb értelemben is). A fenti mondatok ugyanakkor mind teljesen természetesnek hatnak nekem, fel sem merülne bennem, hogy bármilyen módon is jelöltek lennének. Mit kezdjünk akkor velük?

Talán a leginkább szembetűnő vonás (más, hasonló példáknál is), hogy a többségük múlt időben van. Ha a már tárgyalt fenntartásokkal elfogadjuk a nézőpontváltás fogalma köré kiépíthető magyarázatot, akkor mindez talán nem véletlen. Az ide-oda páros értelmezését alapesetben nem egyszerűen a beszélőhöz, hanem általában a beszédhelyzethez kötjük. Ha igaz az, hogy idejöttek a testvéreim, akkor a mozgásuk végpontja az a hely volt, ami valamilyen módon hozzám köthető – alapesetben ahhoz a helyhez, ami a beszéd pillanatában is meghatároz engem (vagyis ahol most vagyok). Az add ide nekem felszólításban szintén a térben jelenleg elfoglalt helyemről beszélünk. Viszont ha egy múltbeli eseményről van szó, akkor jellemzően annak a helyszíne nem azonos azzal a hellyel, ahol a beszéd pillanatában tartózkodom. Például az Apám soha nem adta oda nekem az ekét esetében jó eséllyel már valahol teljesen máshol van most a beszélő, mint akkor régen. Márpedig ha az ide “közelítő” jelentése akkor a legerősebb, ha a beszédhelyzetet meghatározó térhez viszonyítjuk, akkor az ilyen múlt idejű leírásokban sokkal könnyebbnek kell lennie az odára való átváltásnak, mert ott nem a beszédhelyzethez viszonyítjuk az átadás terét.

Érdemes azon is elgondolkozni, hogy melyik példában mennyire lehet kicserélni az odát az idére. Elvileg ennek mindegyik esetben működnie kellene, hiszen, így az érv, az oda nekem eleve nem túl szerencsés. Azonban érdekes módon nem mindig működik jól ez a csere, és bizony némelyik mondatban sokkal jobban hangzik az oda, mint az ide. Hogy melyikben hogy, annak megítélését az olvasókra bízom. Az mindenesetre tény, hogy az ide-oda kontraszt nem mindig elérhető, vagy nem egyformán jól.

Mindez visszavezet bennünket ahhoz az érvhez, hogy az oda használható egy jelentésében kiüresedett elemként is. Erről könnyű meggyőződni: fogjunk bármilyen magyar szótárt és nézzük meg a vonatkozó címszavakat. Van például odaadó, odaég, odavan (vmiért),  odalesz, odamond, vagy odaveszik (“mindene odaveszett”). Ezeknél elég erőltetett lenne konkrét térbeli tartalmak jelenlétét feltételezni, és nem lehetséges átváltani az idére. Az ide esetében ugyanakkor nehéz olyan szótári tételeket találni, ahol ne lenne opció az oda is. Még az egyébként átvitt(ebb) értelmű idevágó vagy ideillő esetén is elérhető a megfelelő jelentésben az odavágó és az odaillő.

Mindent összerakva tehát úgy tűnik, hogy bár az ide és az oda sokszor valódi ellentétpárt alkotnak, az ide mégis valahogy jelöltebb helyet foglal el a nyelvi rendszerben. Csak akkor használjuk, ha kifejezetten a beszélőhöz kapcsolt tér felé történik valamilyen mozgás, az oda jelentéséről pedig lehet úgy is gondolkodni, mint ennek a jelentésnek a hiányáról. Más szóval az oda az alapjelentésében egyszerűen megad egy térpontot, ami elvileg lehet akárhol is. Azért értjük legtöbbször úgy, hogy ez a pont valahol a beszélő terén kívül van, mert ha azon belül lenne, akkor elvileg az ide szót használtuk volna. Tehát ha valaki azt hallja, hogy oda, akkor általában úgy logikázik, hogy a beszélő valami okkal használta ezt a leírást az ide helyett, mert mást akart mondani, mint amit az ide jelentene. Ez a más pedig akkor az, ami nem fér bele az ide jelentésébe: minden, ami távolabb van a beszélőtől. Az add oda nekem esetében már a szerkezet többi részéből (add nekem) is kiderül, hogy felém tartunk, így az ide-oda egyébként meglévő kontrasztja nem játszik különösebb szerepet abban, hogy megértsük a mondat szándékolt jelentését. Így sokunk megelégszik az oda használatával. Hasonló megfontolások érvényesek a fent idézett többi mondatra is.

Akár így van, akár nem, a nyelvi adatokból az olvasható ki, hogy az ide a páros jelöltebbik fele, és sokszor, sokaknak átadja a terepet az oda számára. Az olvasóra bízom, mennyire tetszenek neki ezek a megoldások: az alábbi tesztben mindenki szavazhat arról, hogy mit gondol néhány elodázott típusmondatról.

Rákosi György
2017. július 30.

Felhasznált források

Add oda – nekem? e-nyelv.hu. 2012. január 27.

Add oda az újságot! Megszokott vagy fület bántó? Helyes Blog. 2015. április 24.

Kálmán László. Hát nincs elég bajunk? Nyelv és Tudomány – nyest.hu. 2012. október 11.

Nádasdy Ádám. Jövés-menés. Magyar Narancs. 2003. március 13.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Ha szeretnél emailben értesítéseket kapni az új cikkekről, add meg az emailcímed, és kövesd a blogot.

Csatlakozz a 590 követőhöz

Follow Névmásblog on WordPress.com
%d blogger ezt kedveli: