Névmásblog

Panta rhei

A japán megszólító névmások változékony természetéről.


Egyetlen egy japán megszólító névmás
sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba,
mert a folyó nem ugyanabban történelmi korban folyik,
és ő már nem ugyanaz a névmás.

Németh Margarita vendégcikke
a Névmásblogon

Tu és vous (francia), ti és vi (horvát), vós és vostè (katalán), du és sie (német), tu és voce (portugál), ty (ты) és vy (вы) (orosz). Csak néhány példa az európai nyelvekben gyakorta előforduló jelenségre, az ún. T-V rendszerre, melynek lényege, hogy egy többes számú névmást használunk egyes számú udvarias alak kifejezésére. Vagyis ha tegeződés helyett magázódni szeretnénk, akkor egy olyan névmási formát használunk, ami eredetileg egy mezei többes számú névmás volt, mint a magyar ti vagy az ők. A T- és V-névmások megkülönböztetéséről jó összefoglalót közöl Brown és Gilman (1968). Állításuk szerint a T-V formák használata függ a beszélgetésben részt vevő felek hatalmi viszonyaitól és a közöttük lévő meghittségtől vagy attól, hogy mennyire szolidárisak egymással. Az egyik forma (többnyire az E/2. személyű alak) jelzi a familiáris, vagyis közvetlenebb kapcsolatot, míg a másik forma (általában a T/2. személyű) számít udvariasabbnak és a magyar magázó formákhoz hasonlítható. A T-V rendszer elnevezése a latinból ered, a T a tu (te, E/2.) míg a V a vos (ti, T/2.) névmásokra utal.

Brown és Gilman elképzelése szerint ez a felosztás a negyedik századból ered, amikor a többes számú vos alakot a császár megszólítására kezdték használni. Ez a fajta használat később továbbterjedt és már nemcsak az uralkodók, de minden hatalommal bíró személy megszólításakor erősen javasolt volt az udvariasabb többes számú alakot alkalmazni. Nagyjából a 12. és 14. században vált állandó gyakorlattá az, hogy a T-névmást alacsonyabb rangú személyekkel szemben (pld. szolgák vagy gyerekek) alkalmazták, de ez az alacsonyabb rangú illető viszonzásképpen mindig az udvarias V-névmással válaszolt vissza. Ebben az időben az ugyanabból a társadalmi osztályból származó emberek kölcsönösen ugyanazt a névmási megszólítást használták, vagyis míg a felsőbb osztályok tagjai V-névmással szólították meg egymást, addig az alsóbb rétegekbe tartozók általában a T-névmással éltek. Később, egyenrangú felek között, amikor a hatalmi különbség már nem számított a legfontosabb tényezőnek két ember kapcsolatában, a szolidaritás fokát és milyenséget, a közelséget és az intimitást volt hivatott kifejezni a kölcsönös T- vagy V-használat. Az utóbbi annál valószínűbb, minél kisebb a szolidaritás a felek között. Míg a 19. századig a hatalmi viszonyok határozták meg a T-V névmások használatát, addig manapság sokkal nagyobb hangsúly esik az összetartozás, a kölcsönös együttérzés a közelség kifejezésére. Így míg a T-névmás használata mindkét fél részéről kölcsönös közeledést és szolidaritást fejez ki, addig a V-névmás alkalmazása eltávolítja a feleket egymástól.

Ez a rendszer jól átlátható és könnyen megérthető, szabályai hamar elsajátíthatók. Ugyanez azonban egyáltalán nem mondható el a japán megszólító névmásokról. A mai japán standard nyelvhasználat hat E/2. névmást ismer, ezek az: anata, anta, kimi, omae, kisama és temee, ahol az anata számít a legudvariasabb formának, míg a kisama vagy temee kifejezetten a bárdolatlan és otromba formák közé sorolható. Valójában gyakorló nyelvhasználóként az utolsó három névmás használatát egyáltalán nem tudom javasolni. Akkor persze jól jöhet az ismeretük, ha démonokkal vagy egyéb gonosz szörnyekkel fut össze az ember (a hősök aktívan szokták alkalmazni ezeket a formákat az animékben, amikor valakit le kell mészárolni), minden más esetben roppant körültekintően kell eljárni, mert nagyon meg lehet vele bántani az arra érzékenyebb embereket.

Akárhogy is, ez a szám mindenképpen magasabb, mint a két (néha három) formát ismerő európai nyelvek esetében. Ha a japán megszólító névmások történetét megvizsgáljuk, akkor még összetettebb lesz a helyzet. Az ezzel foglalkozó kutatók csak az Edo-korszakban öt különböző udvariassági szintet különböztettek meg (némi átfedés is elképzelhető egyes szintek között) meglehetősen és meglepően sok névmás jelenlétével. Hogy mennyi is pontosan ezeknek a variációknak a száma? Barke és Uehara (2005) a japán E/2. személyű névmásokról szóló vizsgálatából kiderül, hogy a Nara-korszaktól (710–794) kezdve több, mint 140 te-forma létezett a japán nyelvben (vagyis kb. minden kilencedik évben megjelent egy új változat). Ha a fonológiai variációkat, mint pl. a temee/temae egy szónak tekintjük, a végeredmény akkor is lenyűgözően nagy: 72. Vagyis az elmúlt évszázadok során 72 különböző módon tudták a japánok azt mondani, hogy te. Vagy hogy ön, hiszen nem könnyű egy ilyen rendszert a miénknek megfeleltetni.

Tulajdonképpen öt egymással összefüggő különbségről számolhatunk be a japán és európai nyelvek megszólító névmásainak használatában, melyek egyúttal jól megvilágítják a japán névmási rendszer változékonyságát is:

1) Nyilvánvalóan sokkal több különböző megszólító névmás van/volt a japán nyelvben. Az európai nyelvekben kezdetektől fogva a kettős (néha hármas) felosztás létezett és ez alig változott az évszázadok során, de a japán nyelv történetében volt olyan időszak is (pld. az Edo-korszak, 1603–1868), amikor több, mint 60 különböző formát használtak egymással párhuzamosan.

2) A japán névmások élettartalma meglehetősen rövid. A fent említett 72 formából csak a kimi maradt meg a régi japán nyelvből, de ezt a névmást is nagyon sokáig csak az írott nyelvben használták és csak nem régóta kezdték újra szóban is alkalmazni. Az összes többi névmás eltűnt a nagy névmás-süllyesztőben. Ehhez képest az európai nyelvek általában megőrizték a múltban használt T-névmásaikat és a V-névmások közül is csak néhány alakult át az idők során.

3) A japán nyelv több udvariassági szintet különböztet meg egymástól. Ha két névmás közül választhatsz, akkor nyilvánvaló, hogy az egyik az udvarias(abb) a másik pedig a nem annyira vagy egyáltalán nem udvarias forma. Azonban ha 60 kifejezés közül választhatsz, leheletfinom különbségeket is képes vagy érzékeltetni a partnereid társadalmi hierarchiában betöltött szerepétől függően. A társadalmi távolság nagyon meghatározó tényező a japán nyelvhasználatban, ami kiütközik a névmások esetében is. Nemcsak a klasszikus feljebbvaló, egyenrangú, alárendelt felosztás létezik, hanem különbséget kell tennünk hozzánk közel vagy kevésbé közel álló feljebbvalók, alárendeltek és egyenrangúak között is.

4) A japán udvariassági fokozatok között van egy ún. „lekicsinylő” vagy „elítélő” szint is, ez azt jelenti, hogy a japánban létezik egy egyszavas névmási te-forma, ami valami olyasmit jelent, mintha nálunk azt mondanánk valakinek, hogy „te szemét mocsok”. A temee például egy olyan E/2. személyű névmás, amely nem használható anélkül, hogy ne éreztetnénk a megszólított irányában érzett negatív érzéseinket és lenézésünket. Az is nagyon fontos, hogy míg a szemét vagy mocsok jelzők nemcsak a partnerünkre vonatkozhatnak, hanem használhatjuk egy harmadik személyre is, addig az ugyanezt jelentő japán névmás csak és kizárólag a megszólított hallgatót jelentheti.

5) Ezen felül meg kell említenünk azt is, hogy a japán névmások ki vannak téve egyfajta „udvariasság-vesztésnek” is, vagyis azok a névmások, amelyek udvarias névmásként kezdik a pályafutásukat, pár évszázad után már egyáltalán nem számítanak udvariasnak. Ez különösen azokra a névmásokra igaz, amelyek kezdetben különösen udvariasak voltak. A fent említett 72 névmásból a maguk idejében 23-at lehetett feljebbvalókkal való interakció során is használni és mind a 23-ról elmondható, hogy egy történelmi korszak eltelte után vesztettek udvariasságukból vagy használaton kívül kerültek. Ráadásul a 72 névmásból egy sem mutatott semmilyen „udvariasság-növekedést”. Mindez azt jelenti, hogy a japán névmásokra jellemző, hogy udvariassági szintjük megváltozhat, de ez a változás mindig lefele irányú lesz. Az európai nyelvekben, ahogy láttuk, inkább a fordított irányba változtak a névmások az ismert történelmük során.

Mind az öt különbség arra enged következtetni, hogy a japán névmások rendszere nem stabil, hanem sokkal inkább egy állandóan változó rendszer, egy hatalmas folyó, melyben a névmásokat, mint tehetetlen faágakat sodorják tova a nyelvi változások áramlatai. De hogy mi is lehet ennek az oka, az már csak következő írásunkból derül ki.

Németh Margarita
2016. július 09.

Irodalom

Barke, A. & Uehara, S. 2005. Japanese Pronouns of Address. Their Behavior and Maintenance Over Time. In: Ide, S. & Lakoff, R. (szerk.): Broadening the Horizon of Linguistic Politeness. Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins Publishing Company. 301−314.

Brown, R. & Gilman, A. 1968. The Pronouns of Power and Solidarity. In: Fishman, J.A. (szerk.): Readings in the Sociology of Language. The Hague: Mouton. 252-275.

Somodi, Júlia. 2014. Megszólítások pragmatikája japán-magyar összevetésben A japán apellatív megszólítások fordításának vizsgálata magyar filmszövegekben. PhD disszertáció. Budapest.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Ha szeretnél emailben értesítéseket kapni az új cikkekről, add meg az emailcímed, és kövesd a blogot.

Csatlakozz a 589 követőhöz

Follow Névmásblog on WordPress.com
%d blogger ezt kedveli: