Névmásblog

Kezdőlap » Gyereknyelv » Gyerekek és névmások 2

Gyerekek és névmások 2

Mit tudnak az ovisok a névmásokról?


Bő egy évvel ezelőtt beszámoltam itt a Névmásblogon a Tóth Enikő kollégámmal közösen folytatott gyereknyelvi kísérleteinkről. Akkor éppen annak a munkának a közepén voltunk, amit aztán 2015 nyarára sikeresen be is fejeztünk. De mivel csak most jelent meg a kísérletek eredményeit bemutató angol nyelvű cikkünk az Acta Linguistica Hungarica folyóiratban, a blogra korábban beígért második cikket is csak most ültem neki megírni.

És hogy miről is szólnak ezek a kísérletek? Nos, azt kutatjuk, hogyan sajátítják el a gyerekek a magyar névmások használatának néhány alapvető szabályát. Két óvodás korosztályt vizsgáltunk az idősebbek közül: középső csoportosokat és nagycsoportosokat. Azért nem a nagyon kicsiket, mert a nagyobbaknak már egészen közel van a nyelvtani tudása a felnőttekéhez. Viszont még ők sem teljesen felnőtt módra használják a nyelvet. Kicsit még finomhangolniuk kell néhány ponton és éppen ezek azok a pontok, ahol nagyon érdekes felfedezések várnak még ránk. Ha megértjük, hogy mi okoz nehézséget a gyerekeknek, akkor valósabb képet kaphatunk a felnőttek nyelvtanáról is.

A kísérletek körülményeinek részletesebb leírása az előző cikkben olvasható. Itt most ismertetem a két kísérlet eredményeit és röviden összefoglalom, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből.

A névmásértelmezés problematikája

A lustaság fél egészség elve alapján a vizsgálataink célkeresztjében lévő nyelvtani probléma leírását egyszerűen átemelem az előző cikkből:

A gyerekek nyelvi fejlődésnek egy fontos állomása az, hogy megtanulják helyesen értelmezni és használni a következő két szerkezetet:

Nyuszi lelocsolja őt.
Nyuszi lelocsolja magát.

Ami közös a két mondatban: mind a kettőben tárgyas ige van, és a tárgy egy névmás. Az első mondatban személyes névmás van (őt), és ezt a mondatot csak úgy érthetjük, hogy Nyuszi valaki mást locsolt le. A második mondatban egy visszaható névmás van, és ezt viszont csak úgy tudjuk értelmezni, hogy Nyuszi saját magát locsolta le és nem mást. Az első szerkezetet használjuk tehát akkor, amikor a cselekvés valaki másra irányul, a másodikat pedig akkor, ha a cselekvés visszaható (idegen szóval: reflexív) jellegű.

Óvodáskorban, különösen a középső csoportban és a nagycsoportban, a gyerekek már egészen jól és magabiztosan használják mind a két szerkezetet maguktól is. Érdekes módon azonban kevésbé magabiztosak akkor, amikor másoktól hallják ezeket a mondatokat és nekik kell értelmezniük őket konkrét szituációkban. Pontosabban, nem nagyon van gondjuk a visszaható szerkezettel: ha azt hallják, hogy Nyuszi lelocsolta magát, akkor azt többnyire helyesen értelmezik, és nem fogadják el ezt a mondatot igaznak, ha Nyuszi valaki mást locsolt le. A személyes névmásos szerkezet viszont gondot jelent nekik: sokan közülük el tudják fogadni a Nyuszi lelocsolja őt mondatot akkor is, ha Nyuszi magát locsolja le. Ez az a probléma, amivel most a kísérletünkben is foglalkozunk.

A kísérletek eredményei

A kísérletek lényegi részében a gyerekek képeket nézegettek a számítógépen és el kellett dönteniük, hogy a képeket kísérő mondatok igazak-e vagy sem. Két fajta mondatot vegyítettünk két fajta képpel: voltak személyes névmásos (őt) és visszaható névmásos (magát) mondatok, a képek egy részén pedig az egyik szereplő a másikkal csinál valamit, a másik felében pedig magával. A négy lehetséges kombinációt a mellékelt kép szemlélteti.

Gyereknyelvi kísérlet 2015

Ha esetleg valaki már belezavarodna, akkor így néznek ki a mondatok igazságértékei a felnőttek által használt nyelvben:

(1)        Nyuszi lelocsolja őt.     igaz

(2)        Nyuszi lelocsolja őt.     hamis

(3)        Nyuszi lelocsolja magát.     igaz

(4)        Nyuszi lelocsolja magát.     hamis

Két külön kísérletet végeztünk el a gyerekekkel. A kettő közt annyi különbség volt, hogy az elsőben a képeket kísérő mondatok önmagukban hangzottak el, közvetlen kontextus nélkül (de a játék elején akkor is megismerkedtünk az összes szereplővel); a másodikban viszont megelőzte őket egy rövid, a másik szereplőt is bevezető mondat:

            első kísérlet:  Nyuszi lelocsolja őt/magát.

            második kísérlet: Itt van Róbert Gida. Nyuszi lelocsolja őt/magát.       

A felnőtt kontrollcsoportunk számára egyik változat sem jelentett kihívást, ahogy az várható is volt. Az ovisoknál viszont érdekes eredmények születtek. Ezekről részletesen beszámolunk a cikkünkben, a Névmásblog olvasóinak azonban most szövegesen is összefoglalom a lényeget.

Az első kísérlet eredményei:   Nyuszi lelocsolja őt/magát

  • A nagycsoportosok szinte hibátlanul teljesítettek a visszaható névmásos mondatok esetében akár igaz, akár hamis volt a mondat. A középső csoportosok valamivel rosszabbul, de a korukhoz képest így is elég jól (83%). A visszaható névmással tehát kevés gondjuk van.
  • A személyes névmás – hamis esetekben (2. típus) viszont sokkal rosszabbul teljesített mind a két csoport. A gyerekek jó részét láthatóan megzavarta az, ha a Nyuszi lelocsolja őt mondat igazságáról kellett dönteni azoknál a képeknél, ahol Nyuszi magát locsolja le. A középső csoportosok fele találgatott (vagyis lényegében véletlenszerűen mondtak igent vagy nemet), a nagycsoportosok fele pedig egyszerűen elfogadta az ilyen mondatokat. Ez náluk akár tudatos stratégia is lehet: ha nem tudják a választ, egy felnőttnek biztosabb igent mondani.
  • Érdekes módon a személyes névmás – igaz esetekben (1. típus) is csak a gyerekek közel fele teljesített a felnőttekhez hasonló módon. A többiek vagy találgattak, vagy nem fogadták el ezeket a mondatokat. Az érv mindig ugyanaz volt: a Nyuszi lelocsolja őt azért nem igaz, mert Nyuszi nem őt locsolja le, hanem Róbert Gidát. Vagyis akkor is inkább a nevet választották a névmás helyett, amikor a névmás is jó lenne.

A második kísérlet eredményei: Itt van Róbert Gida. Nyuszi lelocsolja őt/magát

  • A visszaható névmásos mondatok továbbra is jól mentek mind a két csoportnak. Sőt, a középső csoportosok is feljavultak egy közel hibátlan szintre.
  • A személyes névmás – hamis esetekben (2. típus) lényegesen jobban teljesítettek a gyerekek, mint az első kísérletben. Míg az első kísérletben a gyerekek nagyjából negyede ítélte csak meg ezeket a mondatokat következetesen úgy, mint ahogy egy felnőtt tenné; a második kísérletben néhány kivétellel a gyerekek nagy része felnőtt módra viselkedett. Vagyis elutasították a Nyuszi lelocsolja őt mondatot akkor, amikor Nyuszi magát locsolja le.
  • személyes névmás – igaz esetekben (1. típus) lényegében 100%-ra javultak a gyerekek. Vagyis helyesen elfogadták a Nyuszi lelocsolja őt mondatot akkor, amikor Nyuszi Róbert Gidát locsolja le. Szemben az első kísérlettel, itt már nem voltak fenntartásaik a gyerekeknek.

És mi következik mindebből?

Ez az egész kérdéskör az utóbbi 30 évben sokat foglalkoztatta a nyelvészeket. Vannak nyelvek, ahol a gyerekeknek hasonló gondjaik vannak a névmások értelmezésével, mint a magyaroknak; más nyelvekben meg nincsenek ilyen jellegű problémák. A nyelvek közti különbség önmagában is egy megmagyarázandó tény, az pedig még összetettebb kérdés, hogy pontosan mi okozza a problémát azokban a nyelvekben, ahol fellép. A nyelvészek elméleti vitáira itt most nem térnék ki (erről bővebben írunk a cikkben), de anélkül is le tudunk vonni néhány alapvető következtetést.

Induljunk ki abból a fontos tényből, hogy a gyerekeknek nem nagyon volt gondja a visszaható névmások (magát) értelmezésével, míg a személyes névmásokéval (őt) igen. Ez először is azt jelenti, hogy nem jönnek általában zavarba, ha egy képhez egy oda nem illő mondatot kapnak. A Nyuszi lelocsolja magát mondatot különösebb gondolkodás nélkül elutasítják akkor, ha Nyuszi Róbert Gidát locsolja le. Vagyis valamiért a visszaható névmás helyes értelmezése jobban megy nekik, mint a személyes névmás értelmezése.

Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a visszaható névmás előzménye rendesen a tagmondaton belül van. Más szóval, ha meg akarjuk tudni, hogy a magát névmás kire vonatkozik, akkor általában elég elmennünk az alanyig. Az előzmény beazonosítása tehát tulajdonképpen egy automatizmus a visszaható névmás esetén, a keresési tartomány pedig minimális. A felnőttek nyelvében a személyes névmás ebben a szerkezetben, ugyanilyen funkcióban éppen ezért nem is használható. Ha egyazon személy két szerepet is játszik ugyanabban az eseményben, akkor erre ott a visszaható névmás. Személyes névmást akkor használunk, ha az előzmény valahol messzebb van a szövegben vagy a beszélgetésben  (Nyuszi megmondta nekem, hogy ha legközelebb eljön, akkor is locsoljam le őt), vagy ha éppen rámutatunk vele valakire és azzal azonosítjuk (Látod azt az embert? Őt ott!).

A visszaható névmás tehát könnyen megy a gyerekeknek, mert nem kell sokat keresgélni, hogy mire utal. A személyes névmásnál viszont már nehezebb dolguk van és ez, úgy tűnik, kicsit bezavarja őket. Vagy legalábbis egy részüket. Akik még nem teljesen biztosak a dolgukban, azok a Nyuszi lelocsolja őt mondatot elfogadják akkor is, ha Nyuszi magát locsolja le. Vagy éppen elutasítják ezt a mondatot akkor is, ha amúgy igaz lenne, és névmás helyett inkább egy névre váltanak. Nem véletlen használják olyan sokat a neveket a mesekönyvekben, akár a névmások helyett is: a gyerekek könnyebben megbirkóznak még a Róbert Gida névvel is, mintsem hogy az őt lehetséges előzményeit próbálgassák megkeresni. Ugyanakkor sokkal jobban teljesítenek akkor, ha adunk nekik egy kis segítséget. Például, ha teremtünk nekik egy minimális kontextust, ahol nem nagyon kell keresgetniük az előzményt. Ez történt a második kísérletünkben (Itt van Róbert Gida. Nyuszi lelocsolja őt), ahol rögtön azzal kezdünk, hogy nyelvileg is bevezetjük Róbert Gidát, mint lehetséges előzményt. Kis változásnak tűnik, de a gyerekeknek sokat segít.

Valahol az tehát a vége a történetnek, hogy ha egy nyelvi feladat nagyobb feldolgozásbeli kapacitásokat követel meg a gyerekektől, akkor azzal még akadhatnak gondjaik. Nem csoda, hiszen kisiskolás korukra egy egész nyelvet kell megtanulniuk és ezt a feladatot tökéletesen végre is hajtják. Ez pedig nagyon sok munka és nem megy minden elsőre. Hogy mi más gondjaik akadnak még, azzal a későbbiekben is fogunk majd foglalkozni a Névmásblogon.

Rákosi György
2016. március 14.

Rákosi György. 2015. január 8. Gyerekek és névmások. Névmásblog.

Rákosi György & Tóth Enikő. 2016. The pronoun interpretation problem in child Hungarian. Acta Linguistica Hungarica 63 (1). 63-96.  Aki nem tudja letölteni, annak kérésre szívesen elküldöm.

Reklámok

1 hozzászólás

  1. Kenesei szerint:

    Gyuri, Piszkosul örülök, hogy újra blogolsz!

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Ha szeretnél emailben értesítéseket kapni az új cikkekről, add meg az emailcímed, és kövesd a blogot.

Csatlakozz a 589 követőhöz

Follow Névmásblog on WordPress.com
%d blogger ezt kedveli: