Névmásblog

Kezdőlap » Hírek » Aki szereti, most szavazhat a Névmásblogra

Aki szereti, most szavazhat a Névmásblogra

A Névmásblog a Kutatók a Neten 2014 találkozón.

Kedves Olvasók!

Lassan egyéves lesz a Névmásblog. Úgy gondoltam, elég érett már arra, hogy benevezzem a Kutatók a Neten 2014 – IV. Kutatói Blog és Weboldal Találkozóra.

A Kutatók a Neten tudománykommunikációs blog Dr. Paszternák András szakmai irányításával készül. Az itt szervezett virtuális seregszemlére az idén már negyedik alkalommal kerül sor, és lehet szavazni kutatói blogokra, weboldalakra, és Facebook oldalakra is. A cél az, hogy “a kutatások iránt érdeklődők közös platformon ismerkedhessenek meg a tudomány művelőinek hétköznapjaival és eredményeivel”. Nagyon sok érdekes blog és oldal vesz részt a találkozón, és jó szívvel ajánlom mindet az érdeklődők figyelmébe. A találkozó lényege éppen az, hogy minél többen megismerhessék, mivel foglalkozunk mi, kutatók.

Akik pedig szeretik és figyelemmel követik a Névmásblog írásait: Nektek/Önöknek pedig megköszönöm, ha a kutatói blogok kategóriájában a Névmásblogra szavaztok. Szavazni ezen a linken lehet, 2014. november 16-ig.

Külön köszönöm minden kedves olvasónak az eddigi kitüntető figyelmet és a segítő megjegyzéseket. 

Rákosi György
2014. november 9.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Ha szeretnél emailben értesítéseket kapni az új cikkekről, add meg az emailcímed, és kövesd a blogot.

Csatlakozz a 589 követőhöz

Follow Névmásblog on WordPress.com
%d blogger ezt kedveli: