Névmásblog

Kezdőlap » Alapkérdések » Alapkérdések 1: Névmások és nevek

Alapkérdések 1: Névmások és nevek

A név vajon mi?

Az Alapkérdések rovatban tulajdonképpen ugyanazt az egy kérdést igyekszem  körüljárni több posztban is, hogy hát mik is azok a névmások.

Kezdjük is rögtön magának a névmás szónak a történetével, a múlt legalább valamennyire biztos alapon. A Magyar Nyelvújítás Szótárának első kötete (1902) a névmás szó első előfordulásaként az 1835-ös évet adja meg. A szótár írója, Szily Kálmán, ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a szó név mássa alakban már 1783 körül is felbukkan. A magyar kifejezés megfeleltethető a latin nyelvtanok pronomen címkéjének, amit magyarra nagyjából a “név helyett/névért (álló szó)” leírással fordíthatunk. Mind a magyar, mind a latin kifejezés ugyanazt sugallja, hogy tudniillik a névmás valahogy a nevek helyett áll, azoknak valamiféle másolata. Bár ugye a név önmagában nem kötelez semmire, mégsem véletlenül választották ezt a címkét ennek a szóosztálynak a leírására. Úgyhogy induljunk ki ebből a történetiségből, még akkor is, ha ideiglenesen egy kicsit félrevisz minket ez a kiindulási pont (de azért később majd látni fogjuk, nem volt haszontalan innen indulni). Kezdjük azzal ebben a posztban, hogy vajon mik is azok a nevek?

A köznyelvben emberek, az általunk elnevezett állatok, vagy települések neveit értjük névnek. Például Troppauer Hümér, Pisti, Bodri, Budapest vagy Érd. A nyelvtanok tulajdonnévi kategóriája egy ennél bővebb halmaz, beletartoznak mindenféle földrajzi nevek, intézménynevek, márkanevek, vagy akár címek is. Tehát a Balaton, az Európai Parlament, a Bambi vagy az Anyám tyúkja is nevek. Pusztán nyelvtani szempontból is elég vegyes ez a társaság. Például van olyan tulajdonnév, amit kötelezően határozott névelővel használunk a mondatban (Mesélek a Balatonról); van olyan, amelyik mellett a köznyelv egyes változataiban lehet használni névelőt (Mesélek (a) Pistiről); és van olyan, amelyik egyáltalán nem tűr meg névelőt maga mellett (Mesélek Érdről, nem pedig Mesélek az Érdről).

Éppen ezért a név fogalmát inkább valahogy a nevek tipikus használatán keresztül szokták megragadni. Egy név az egy olyan kifejezés, amelyik a közvetlen beszédhelyzettől függetlenül mindig ugyanarra a személyre vagy dologra (vagy egy csoportjukra) utal, legalábbis egy adott beszélői közösségen belül. A Balaton például nagyjából mindenkinek a tavat jelenti. Persze még ez sem olyan egyértelmű, mert van egy ilyen nevű zenekar is. Bodriból lehet nagyon sok is, de egy adott beszélői közösségben ez általában mindig ugyanarra a kutyára utal. Mindezzel együtt a nevek még mindig sokkal megbízhatóbban viselkednek, mint például az ez a kutya kifejezés, ami mindig arra a kutyára utal, amelyikre a beszélő éppen mutat (esetleg csak képletesen). Mondjuk azt, hogy egy név az valójában olyasmi, mint egy cím: akármikor halljuk, nagyjából ugyanaz jut eszünkbe. Például a Twist Olivér, a Kórház a város szélén vagy a Leány gyöngy fülbevalóval nevek mindenkinek ugyanazt a könyvet, filmet vagy képet idézik fel.

Egy tipikus név tehát egyfajta cím vagy címke. A névmásokat, mint a nevek helyettesítőit, éppen ezért nem is nagyon használjuk címként, hiszen egy címként használt kifejezésnek lényegi tulajdonsága, hogy önmagában, más nyelvi kifejezésekre való támaszkodás nélkül képes beazonosítani valamit a világban. Ezért nem nagyon vannak olyan könyv- vagy dalcímek, mint például Őt, Akinek, vagy Velük. Persze az sem teljesen igaz ebben a formában. Van például dal She (“Ő”) címmel Elvis Costellotól, a Beatlesnek pedig egy I, me, mine (kb. “Én, engem, enyém”) című száma. De hát ezeket a névadásokat meg lehet érteni a dalok ismeretében. Anyakönyvezni viszont tudtommal még senkit sem anyakönyveztek úgy, hogy például Én vagy Ő.

A címségnek ugyanakkor vannak mindenféle filozófiailag problémás aspektusai. Vegyük mondjuk a leány gyöngy fülbevalóval kifejezést (szándékosan írtam kisbetűvel). Mire utal ez a cím/név? Például a lenti képre, ami valójában nem is az eredeti kép, hanem annak egy másolata.

Tehát ha azt mondom, hogy nézem a Leány gyöngy fülbevalóval című képet, akkor pusztán ebből a mondatból kiindulva még az sem egyértelmű, hogy az eredetit vagy a másolatát nézem. Plusz csavar a dologban, hogy maga a leírás a képen ábrázolt lányra is utalhat, aki egyébként nem is biztos, hogy létezett (ugyanakkor teljesen egyedi, mint “a” leány gyöngy fülbevalóval). A névmások többek közt az ilyen többértelműségek egy részét is képesek feloldani, mint például az alábbi párbeszédben (a nagybetűzéstől megint eltekintek, az ilyesmi a beszédben úgysem jelenik meg):

Hát igen, itt  a leány gyöngy fülbevalóval. Szép, nem?
– Igen, nekem is ez/ő tetszik a legjobban.

 Az ez névmással csak a képre vagy másolatára utalhatunk, a valódi (vagy nem valódi) lányra pedig az ő névmással.

Ezzel akkor itt be is fejezhetnénk, ha nem lenne legalább két gond azzal, hogy a névmás a fenti értelemben vett neveket helyettesíti. Név-e például a fenti értelemben az egy leány kifejezés? Nem tűnik annak, viszont ugyanúgy visszautalhatunk rá az ő névmással, mint a fenti példában:

Ma este is be fogsz nekem mutatni egy lányt?
– Igen, hátha ő lesz a barátnőd.

Másrészt milyen névnek a mása például az első személyű én vagy a második személyű te névmás? Vessük össze az alábbi két mondatpárt:

Nagy Károly belépett a szobába. Ő volt a legnagyobb.
– Nagy Károly belépett a szobába. Én vagyok a legnagyobb.

Az első példa tiszta sor: az ő névmás visszautal arra a személyre, akit az előző mondatban lévő név megnevez. De a második mondatot semmiképpen sem tudjuk így érteni, itt két különböző emberre kell gondolnunk, akik nem azonosak: Nagy Károlyra és a beszélőre.

Akármit is csinál tehát az én névmás, nem egyszerűen egy név másának tűnik. Tulajdonképpen ez igaz a többi névmásra is, hiszen valójában az ő névmás sem egy névnek a mása a szó szerinti értelemben, legfeljebb ugyanarra az emberre utal, akit előzőleg már egy névvel bevezettünk a társalgásba. Ha nem akarunk a név szónak az itt felvázoltaktól nagyon eltérő értelmezést adni (vagyis ha valamennyire is köznapi értelemben akarjuk használni ezt a kifejezést), akkor tehát nem mondhatjuk, hogy a névmások neveket helyettesítenek. Hogy akkor mégis mit  helyettesítenek (ha egyáltalán), arra az Alapkérdések 2 posztban fogok bővebben kitérni.

Rákosi György

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Ha szeretnél emailben értesítéseket kapni az új cikkekről, add meg az emailcímed, és kövesd a blogot.

Csatlakozz a 591 követőhöz

Follow Névmásblog on WordPress.com
%d blogger ezt kedveli: